Vágólapra másolva!
Néhány nappal azt követően, hogy a Notts County Facebook oldalát letiltották a magyar felhasználók számára, most ismét elérhetővé tették a Bajner Bálintot is foglalkoztató klub közösségi oldalát. Korábban éppen azért döntöttek a korlátozás mellett, mert a magyar szurkolók elárasztották az oldalt Bajnert éltető szövegekkel.

A magyar trollsereg Bajner átigazolását követően szállta meg az angol harmadosztályban szereplő klub közösségi oldalát. A kommentek azonban olyan elképesztő mértékben érkeztek, hogy végül jobbnak látták az angolok letiltani a magyar IP-címmel rendelkezők hozzáférését.

Jamie Dixon a Notts County sajtóreferense azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy az átigazolás váratlanul nagy lelkesedést váltott ki a magyar szurkolók körében, napokon belül 1700 lájkot kapott a szurkolói oldal.

"Bármit is posztoltunk, a Bajner Bálintról szóló kommentek percek alatt ellepték az oldalt, és számuk folyamatosan nőtt. Kezdetben ezt jó mókának találtuk, értékeltük a szurkolók lelkesedését, de aztán kezdte elterelni a figyelmet minden másról az oldalon."

Elmondása szerint kezdetben azzal próbálkoztak, hogy csak kulcsszavakat tiltottak le az oldalon, de ez nem vezetett eredményre. Ezt követően döntöttek a tiltás mellett.

Az ügy azonban nem ért itt véget. Az angol szurkolók egy csoportja kiállt a magyarok mellett. A Notts County rajongók #NohungariansNoParty hashtaggel fejezték ki ellenérzésüket az oldal üzemeltetői felé.

Talán a hazai szurkolók nyomásának is köszönhetően, de Notts County Facebook-oldalát hétfőtől kezdve ismét látogathatják Magyarországról internetező felhasználók is. A tiltás feloldását követően igyekeztek magyarul szólni a felhasználókhoz, bár a Google fordító segítségével létrehozott üzenet nem minden pontja volt teljesen érthető.

"Kedves magyar nép, szeretnénk Önt, hogy a hivatalos Facebook oldalán Notts County, a világ legrégebbi Football League Club" - így kezdődött a szöveg, amely valóban elég furán hat, nem is csoda, hogy a magyar kommentelők egyből Vida Ildikót, a NAV elnökét emlegették, aki Andre Goodfrienddel történt emlékezetes találkozásakor tolmácsot kért.

Végül a magyar szurkolók segítettek, elkészült egy megfelelő szövegű fordítás, így az eredeti poszt törlésre került a Notts County oldalán. A bejegyzés egyébként arról szól, hogy a magyar szurkolók ismét látogathatják az oldalt, és a felhívásnak eleget is tettek, a 10.33-kor kikerült poszt alatt rengetegen kommenteltek.