Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén fegyelmi eljárást rendelt el az Újpest ellen a Pécs elleni szombati bajnoki mérkőzésen történt rendzavarás miatt.

Az Újpest-Pécs meccsen az elégedetlen hazai szurkolók egy csoportja a klubvezetést szidta, majd, miután Heris felvágta a kiugrani igyekvő Makrievet, és piros lapot kapott, felhangzott a "Buzi MLSZ" rigmus is. A Pécs végül 2-0-ra győzött a meccset kilenc emberrel befejező újpestiek ellen.

Az MLSZ eddig az idény első felében 7,7 millió forintos bírságot szabott ki a klubra, a vezetés pedig csütörtökön azt közölte, újabb szurkolói rendbontás, illetve pénzbírság kiszabása esetén stadionbezárást rendel el. A szövetség erre válaszul a versenyszabályzatra hivatkozva azt közölte, az Újpest nem korlátozhatja a szurkolókat, stadionbezárásra csak hatósági intézkedés vagy fegyelmi határozat nyomán kerülhet sor.

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában történt kiállítások miatt Holender Filipet (Budapest Honvéd), Jonathan Herist (Újpest) és Nagy Gábort (Újpest) is egy-egy mérkőzésre tiltották el.

A testület mindezek mellett a Puskás Akadémiát a Debrecen elleni hazai meccsen történt rendezési hiányosságok miatt írásbeli figyelmeztetésben részesítette.