Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs szerint a magyar csapat veszélyesebb volt a kapura, mint az ellenfél, és szerinte ez alapján győzelmet érdemelt volna a görögök elleni, vasárnapi Eb-selejtezőn. A fociválogatott csapatkapitánya örülne a pótselejtezőt érő harmadik helynek, miközben az Origo kérésére arról is beszélt, hogy milyen szövetségi kapitánynak tartja Dárdai Pált.

A magyar labdarúgó-válogatott egy hektikus mérkőzésen 0-0-t játszott Görögországgal, amivel eldőlt, hogy az ellenfélnek gyakorlatilag semmi esélye nem maradt a továbbjutásra, miközben Dárdai Pál csapata négy pontra van a második északírek mögött, és ugyanennyivel vezet a negyedik finnek előtt.

Elégedett lennék a pótselejtezővel

A Fradi-stadionban rendezett mérkőzés után az Origo arról kérdezte Dzsudzsákot, hogy örülne-e annak, ha végül a pótselejtezőt érő harmadik helyen végezne a válogatott. "Nagyon örülnék, bármikor aláírnám. Hál' istennek felfokozott hangulat van a csapat körül, Pali (Dárdai Pál szövetségi kapitány) és a válogatott kiharcolta, hogy telt házas mérkőzést játszhattunk, de ettől függetlenül tudjuk, hogy hol a helyünk. Itthon elrontottuk az északírek elleni meccset, ők azóta szépen mennek, számunkra pedig a harmadik hely a minimális célkitűzés, Pali sem áltatott minket hét közben, hogy az élen lenne a helyünk. A vasárnapi meccs előtt is azt mondtuk, hogy minimum egy pontot kell szereznünk, a többit pedig majd meglátjuk. Elégedett lennék a pótselejtezővel, mert az is előrelépés és siker lenne" - nyilatkozta a Dinamo Moszkva szélsője.

Dzsudzsák, Gera, Dárdai Fotó: Szabó Gábor - Origo

Dzsudzsák ezzel együtt úgy érzi, hogy meg is lehetett volna nyerni a vasárnap esti találkozót. "Ha azt nézzük, kinek volt több helyzete, és melyik csapat volt veszélyesebb a kapura, akkor minden elfogultság nélkül rászolgáltunk volna a három pontra. A végén Nikónak (Nikolics Nemanja) volt egy nagy helyzete és Pinyőnek (Pintér Ádám) egy nagyon jó lövése, míg az ellenfélnek nem volt olyan helyzete, amikor nagyon izgulnunk kellett volna. A csapat ismét jól vizsgázott védekezésből, az egy pont a minimum volt a számunkra, a többi ajándék lett volna."

Végre Magyarország is kivert egy csapatot

Hozzátette, hogy a görögökét egy jó játékosokból álló topcsapat tartja - attól függetlenül, hogy a 2004-es Eb-aranyérmes válogatott jelenleg két ponttal utolsó az F csoportban. "Pali sokszor hangsúlyozta, hogy egy ilyen szintű csapat ellen két-három lehetőséged lehet, és egyszer büntetni kell, sajnos ez ma nem sikerült. A görögöket kivertük a versenyből, végre elmondhatjuk, hogy Magyarország is kivert egy csapatot, mivel a görögöknek már nincsenek továbbjutási reményeik."

A Dárdai-éra számokban: négy meccs, nyolc pont, és mindössze egy kapott gól Forrás: MTI/Kovács Tamás

Dárdai Pál irányítása óta négy meccsen nyolc pontot szerzett a válogatott, és mindössze egy gólt kapott. A szövetségi kapitány - mint ahogy az a meccsről írt riportunkból is kiderült - óriási népszerűségnek örvend a szurkolók körében, az Origo ezért arról kérdezte Dzsudzsákot, hogy a Hertha vezetőedzője mit tett hozzá a csapathoz.

Most már valahogy kinézünk

"Nincs rászorulva arra, hogy én magasztaljam" - hárított először a 28 éves futballista, majd csupa pozitív dolgot említett Dárdairól. "Nagyon jó karakter, profi mentalitású, győztes típus, és ezt a csapatra is sikerült ráerőltetnie. Most már valahogy kinézünk, nem lehet azt mondani a csapatra, hogy szedett-vetett és nagy távolságok lennének a játékosok között. De arról sem beszélhetünk, hogy az ellenfelek lefociznának minket és egymás után dolgozzák ki a helyzeteket. Elindultunk egy úton, és tudjuk, az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a meccseket."

Telt ház, remek hangulat Fotó: Szabó Gábor - Origo

Dzsudzsák örül, hogy továbbra is versenyben van Magyarország, és már a júniusi, finnországi mérkőzésre is gondol. "Szépen lépegetünk előre, remélem, hogy a finnek ellen már pontosabbak leszünk a támadó zónában, és akkor meglesz az eredménye annak, ha hátul nullára hozzuk a meccset. Itthon nagy nehezen legyőztük őket, idegenben bravúr kell. De a csapatunk, ha csak a védekezésből indulok ki, egyre jobban néz ki. Most sem kaptunk gólt, ez is egyike a pozitívumoknak. De valamennyi csalódottság azért van bennünk, mert ha egy kicsit pontosabbak vagyunk, akkor több lehetett volna a görögök elleni meccsben."