Ott vesztette el a kupadöntőt a Vidi, ahol meg akarta nyerni

Budapest, 2015. május 20.
A kupagyőztes Ferencváros a Labdarúgó Magyar Kupa döntőjében játszott Videoton - Ferencváros mérkőzés utáni díjátadón a budapesti Groupama Arénában 2015. május 20-án. Az FTC 4-0-ra győzte le a korábbi bajnok Videotont.
MTI Fotó:
Budapest, 2015. május 20. A kupagyőztes Ferencváros a Labdarúgó Magyar Kupa döntőjében játszott Videoton - Ferencváros mérkőzés utáni díjátadón a budapesti Groupama Arénában 2015. május 20-án. Az FTC 4-0-ra győzte le a korábbi bajnok Videotont. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A Magyar Kupa döntőjében a Ferencváros saját stadionjában verte 4-0-ra a Videotont, ezzel 11 év után fölényes győzelemmel tudta újra megnyerni a sorozatot. Pedig Varga Roland még a félidőben is szoros meccsre számított, Dibusz Dénes szerint a kihagyott helyzetek jelentették a fordulópontot, Batik Bence pedig azt is elmondta a Ferencváros által szervezett sajtótájékoztatón, hogy az eredmény ellenére a Videoton tényleg meg tudta lepni a csapatot.  

Bár Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a győzelem után azt mondta, hogy nagy ünneplés következik, és csütörtökre minden magyar dalt ismerni fog, végül nem így történt, a győzelmi bulin csak a játékosok vettek részt.

Alkalmazkodni kellett a sikerhez

"Nem tudom, hogy áll a mester a magyar dalokkal, de amint találkozunk, megkérdezem tőle" - válaszolta a felvetésre Batik Bence, aki elmondta, hogy a csapat minden tagja közösen ünnepelte a győzelmet, magyarok és légiósok együtt örültek a sikernek.

Thomas Doll nem vett részt a buliban, hagyta, hogy játékosai felszabadultan ünnepeljenek Forrás: MTI

A Videoton súlyos veresége ellenére Sándor György azt mondta a lefújás után, hogy szerinte sikerült meglepniük az ellenfelet, és ezt erősítette meg Batik is.

"Arra készültünk, hogy a Videoton egy vagy két csatárral is tud játszani, tudtuk, mi a dolgunk, akár Feczesin, akár Kovács István játszik Nikolics mögött. Azzal viszont meglepetést tudtak okozni, hogy a Vidi középpályás rombusszal játszott, uralni tudták a pálya közepét, és a csapatnak szüksége volt egy kis időre, hogy ehhez alkalmazkodjon. Ezt követően viszont tudatosan használtuk a széleket, és végül mind a négy gólt a vonalak mellől betett labdákból szereztük" - mondta Batik az Origónak. A játékos azt is elárulta, részben Vargának köszönheti a gólját.

A Fradi szoros meccsre készült, kevés helyzettel

"Roli mondta, hogy a szögletek után is maradjak fent - biztos azért, mert elsőre nem mindig tudja beadni a labdát -, és örülök, hogy ez most be is jött, fantasztikus érzés volt gólt szerezni" - viccelődött Varga kárára a második gól szerzője.

A játékosok elmondták, nagyon készültek a meccsre, aprólékosan elemezték a Videoton játékát, és megpróbálták kihasználni a gyenge pontokat.

"A Videoton általában sokkal magasabban védekezik, több a védelmük mögött a szabad terület, erre készültünk. Kicsit meg is leptek minket a zártságukkal, nem volt könnyű dolgunk az indításoknál. Gondoltam is magamban, hogy így nagyon szoros lesz a meccs, az első félidőt látva pedig abszolút nem számítottam fölényes győzelemre" - értékelte a történteket az első gólt szerző Varga.

Varga Roland gólja hozta meg az áttörést a sikerhez Forrás: MTI/Illyés Tibor


Az első gól volt a fordulópont

Dibusz Dénes szerint Varga gólja jelentette a meccs fordulópontját, nemcsak eredményben, de lélektanilag is fölénybe került a Ferencváros.

"Az első félidő a Vidié volt, ezt szerintem kívülről és belülről is lehetett érezni. Több kidolgozott helyzetük volt, mi pedig csak lehetőségekig jutottunk. Egyszerűen nem tudtuk a saját játékunkat játszani, nem a megszokott módokon jutottunk el az ellenfél kapujáig, hiányoztak a váratlan kombinációk" - ismerte el sportszerűen a kapus, aki szerint az döntött, hogy a kimaradó Videoton-helyzetek után meg tudták szerezni a vezetést, és a kapu előtt végig sokkal hatékonyabbak voltak, mint ellenfelük.

Az Origónak azt is elmondta, hogy Gyurcsó Ádám helyzeténél volt a legnehezebb dolga a meccsen.

A gondos felkészülés is megtréfálhatja az embert

"Láttam, hogy kifelé cselez a gyengébbik lábára. Szerencsére a védő is szorongatta, így nem volt sok ideje gondolkodni. Arra törekedtem, hogy minél közelebb kerüljek hozzá, megpróbáltam jó ütemben 'betakarni', és végül sikerült, elakadt bennem a labda" - mesélte el belülről a helyzetet a kapus.

A felkészülés során Dibusz gyakran néz videofelvételeket a csatárokról, akikkel szembe kell majd néznie, a magyar válogatottban pedig Király Gábortól próbál ellesni dolgokat, és megfogadja a tanácsait is, például arról, hogyan kell a lövések előtt kivárni a megfelelő ütemet, hogy aztán a legjobb időzítéssel tudjon beleállni a hárításba. Bár az alapos felkészülés szerinte nagyon fontos, néha meg is tréfálhatja az embert, mint ahogy az a Debrecen ellen is történt.

Gyurcsó Ádám (b) és Dibusz Dénes párbajából minden szinten a kapus került ki győztesként Forrás: MTI/Illyés Tibor


A kapus kiemelkedő teljesítményt nyújtott a szezonban, nagy szerepe van a Ferencváros 2015-ös veretlenségében, sok szurkoló mégis megtalálta, mikor a DVSC az utolsó percben szerzett emlékezetes Bódi-szabadrúgásgóllal egyenlíteni tudott a Groupama Arénában.

"Az elemzések alapján számítottunk rá, hogy a pontrúgásokkal a rövid sarkot támadja majd a Loki. Bódi Ádám szabadrúgásait is megnéztem, ő is mindig a sorfal fölött, a rövid sarokba tekeri el a labdát. Így aztán szakmailag talán nem hibáztam az esetnél, mégis rossz döntést hoztam, amikor elléptem a rövid irányába, és már nem tudtam korrigálni" - mondja a kapus, akinek nem estek jól a kritikák, de mivel összességében azon a meccsen is jól érezte magát a pályán, rendben volt az önbizalma, és így tovább tudott lépni az eseten, az elvégzett munkából építkezett.

A Videotonnak lesz lehetősége visszavágni

Mivel Dibusz a Ferencváros egyik kulcsemberévé nőtte ki magát a remek teljesítményével, felmerül a kérdés, mennyire biztos a jövője a klubnál, szóba került-e már egy külföldi szerződés.

"Ilyesmiről egyelőre nincs szó, jelen állás szerint úgy készülök, hogy továbbra is a Ferencvárosban futballozok majd. Ugyanakkor ha befut egy olyan ajánlat a klubhoz, amit a vezetőség elfogad, az egy másik helyzet lesz. Később szívesen kipróbálnám magam külföldön is, de egyelőre ez a téma nincs napirenden, csak a Fradira koncentrálok" - jelentette ki az Origo kérdésére Dibusz.

Az elveszített kupadöntőt követően egyébként a Videotonnak idegenben lesz lehetősége javítani a Ferencváros ellen, mert a két csapat az NB I utolsó fordulójában is megmérkőzik egymással, és az a meccs akár a Fradi második helyéről is dönthet. Két fordulóval a bajnokság vége előtt a zöld-fehéreknek négy pont előnyük van az MTK előtt.