Vágólapra másolva!
A Magyar Kupa-győztes Ferencváros 3-0-ra legyőzte a bajnok Videotont a labdarúgó Szuperkupáért kiírt összecsapáson a székesfehérvári Sóstói Stadionban.

Szuperkupa-döntő:
Ferencváros - Videoton FC 3-0 (2-0)
Sóstói Stadion, 3679 néző
v.: Andó-Szabó
Ferencváros: Dibusz – Ramírez, Gyömbér, Nalepa, Leandro – Varga R. (Somalia, 60.), Busai, Ugrai (Nagy D. 66.), Nagy Á., Lamah (Haraszti 87.) - Böde.
Videoton FC: Danilovic - Szolnoki, Juhász R., Vinícius, Fejes (Koltai, 76.) - Pátkai, Simon Á. - Gyurcsó (Kovács I., 56.), Trebotic, Oliveira - Feczesin (Ivanovski, 36.).
gól: Lamah (20.), Varga R. (25.), Somalia (89.)
sárga lap: Nalepa (24., 37.), Nagy D. (69.), Dibusz (85.), illetve Pátkai (65.), Szolnoki (92.)
piros lap: Nalepa (37.)

A kupadöntőben éppen a Videotont legyőző Fradiból hiányzott a holland Go Ahead Eagles elleni Európa Liga-selejtezőn a csapat gólját szerző Gera, míg a Videotonban most mutatkozott be az új edző, a francia Bernard Casoni.

A Videoton letámadással próbálta megzavarni a Fradit, de igazán nagy helyzet nem adódott a fehérváriak előtt. Az FTC viszont az első lehetőségét egyből gólra váltotta, Busai kapott jó labdát, egy csellel beültette Viníciust, majd estében lőtt, a labda felperdült a kivetődő Danilovicon, Lamah pedig a gólvonalnál visszanyúlva bekotorta.

Öt perc múlva már 2-0 volt az állás: Ramírez beadása után az egyik fehérvári védő ügyetlenkedése révén Bödéhez került a labda, az ő lövése Viníciusról pattant Varga Roland elé, aki nagy erővel lőtt a kapu bal oldalába. A 37. percben kapott egy lehetőséget a Videoton, Nalepa ugyanis lerántotta Ivanovskit, amiért a második sárga lappal kiállította őt a bíró. A fehérváriaknak csak egy lehetősége volt az első félidőben, a hosszabbításban Pátkai közeli lövésébe kapott bele Dibusz.

Varga Roland (jobbra) gólt lőtt, Oliveira viszont csak kapufáig jutott Forrás: MTI

Aztán a fordulás után már igazi ziccer is adódott Ivanovski előtt, de a macedón csatár a bal kapufa mellé emelt. Aztán az utolsó tíz perchez közeledve ismét Ivanovski került a kapu elé, de Leandro nagyot mentett, a nézőtéren el is kezdték éltetni az elmúlt évek legjobb Videoton-csatárát, a Lengyelországba igazoló Nikolicsot.

A 82. percben Oliveira lapos lövését Dibusz tolta a kapufára, aztán a 89. percben Somalia mindent eldöntött: a brazil légiós még a saját térfelén tolta meg a labdát, aztán lesprintelte Simont, majd hosszú vágta után ballal a bal alsóba gurított. A gólörömnél még Thomas Doll, a Fradi edzője is csatlakozott a játékosaihoz, aztán a lefújás után is együtt ünnepelhette velük, hogy a csapat ötödször lett Szuperkupa-győztes, és ezzel beérte a rangsort eddig vezető Debrecent.

A korábbi Szuperkupa-döntők:
1992: Újpest - Ferencváros 3-1
1993: Ferencváros - Kispest-Honvéd 2-1
1994: Ferencváros - Vác 2-1
1995: Ferencváros - döntő nélkül
2002: Újpest - Zalaegerszegi TE 3-1
2003: MTK Hungária FC - Ferencváros 2-0
2004: Ferencváros - döntő nélkül
2005: Debreceni VSC - Matáv-Sopron 2-4, 3-0
2006: Debreceni VSC - FC Fehérvár 1-0, 1-2
2007: Debreceni VSC - Budapest Honvéd 1-1, 3-0
2008: MTK Budapest - Debreceni VSC 0-0, 11-esekkel 3-2
2009: Debreceni VSC-TEVA - Budapest Honvéd 1-0
2010: Debreceni VSC-TEVA - Videoton FC 1-0
2011: Videoton FC - Kecskemét 1-0
2012: Videoton FC - Debreceni VSC-TEVA 1-1, 11-esekkel 5-3
2013: Győri ETO FC - DVSC-TEVA 3-0
2014: Újpest FC - Debreceni VSC-TEVA 0-0, 11-esekkel 5-4
2015: Ferencváros - Videoton 3-0

Összesen:
5: Debreceni VSC, Ferencváros
3: Újpest
2: MTK, Videoton
1: Győri ETO FC