Vágólapra másolva!
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott múlt héten kinevezett szövetségi kapitánya szerint a leglényegesebb, hogy a játékosok számára példakép tudjon lenni.

"Egy edzőnek példaképnek kell lennie. Nagyon fontos, hogy így tekintsenek rá a játékosai. Ez a leglényegesebb feladata" - mondta Storck.

A Dárdai Pált váltó szakember az M4 Sport Sport7fő című műsorában beszélt mentalitásáról.

A csatorna megszólaltatta Mervó Bencét, a júniusi U20-as világbajnokság társgólkirályát, aki a vb-n dolgozott már a német szakember irányítása alatt.

"A kapitány szokott poénkodni is a megbeszéléseken. Ezek az alkalmak egyébként jó hosszúak szoktak lenni, ahol sok mindent átbeszélünk" - nyilatkozta a támadó.

Sztancsik Tamás, a válogatott kommunikációs vezetője elmondta, most azon dolgoznak, hogy Bernd Storck minél több kerettaggal tudjon találkozni és erre ne csak a románok elleni mérkőzés hetében kerüljön sor.