A Debrecen egy sovány 1-0-val is történelmet írna

Debrecen, 2015. július 23.
A lett Olegs Timofejevs (b) és Renars Rode (b2) valamint Ibrahima Sidibe, a Debrecen játékosa (j) a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének második fordulójában játszott Debreceni VSC - Skonto FC visszavágó mérkőzésen a debreceni N
Debrecen, 2015. július 23. A lett Olegs Timofejevs (b) és Renars Rode (b2) valamint Ibrahima Sidibe, a Debrecen játékosa (j) a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének második fordulójában játszott Debreceni VSC - Skonto FC visszavágó mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 23-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Történelmi sikerre lenne szüksége a Debrecennek ahhoz, hogy előnyt szerezzen a Rosenborg ellen az Európa Liga-selejtező 3. fordulójának csütörtöki első felvonásán, magyar csapat ugyanis korábban még egyszer sem tudta legyőzni a norvég csapatot.

Először 1986-ban az Intertotó-kupában a Videoton játszott a Rosenborg, a csoportkör mindkét összecsapása döntetlennel zárult. A legközelebb az 1997-es Bajnokok Ligája-selejtezőben az MTK állt a győzelemhez, a kék-fehérek 3-2-re vezettek a Hungária körúton, amikor a 68. percben kialudtak a fények, és nem tudták folytatni az összecsapást.

Másnap, a megismételt mérkőzésen 1-0-s, majd a norvégiai visszavágón 3-1-es Rosenborg-siker született. 2000-ben a Dunaferr került össze a Rosenborggal, Egervári Sándor bajnokcsapata egy 2-2-es hazai döntetlen és egy 2-1-es idegenbeli vereség után búcsúzott.

Mi jön a 9-2-es kiütés után?

A Debrecen találkozott már norvég ellenféllel, 2013-ban a Strömgodsettel, amelytől az idegenbeli 2-2 után a Nyíregyházán megrendezett visszavágón 3-0-ra kikapott. Kondás Elemér csapata az első fordulóban a montenegrói Sutjeska Niksic együttesét búcsúztatta, majd az előző körben a lett Skonto Riga következett, amelyet az idegenbeli 2-2 után hazai pályán 9-2-re vert, amivel a klub történetének legnagyobb arányú nemzetközi sikerét aratta.

Sidibe (fehér mezben) a Skonto Riga elleni visszavágón két gólt szerzett Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Loki a bajnokságban a Békéscsaba idegenbeli legyőzésével rajtolt, vasárnap azonban meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával, igaz, több kulcsember is pihenőt kapott.

A találkozó csütörtökön 20 órakor kezdődik, a mérkőzés játékvezetője az ír Neil Doyle lesz, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.