Vágólapra másolva!
Muszbek Mihály sportközgazdász szerint dicséretes dolog, hogy tíz év alatt több mint 30 millió eurót kifizettek Dzsudzsák Balázsért, az egykori török szövetségi kapitány Mészöly Kálmán pedig rendkívül boldog, hogy végre egy jó magyar labdarúgó teheti le a névjegyét Törökországban. A Bursáról azért illik tudni, hogy számokban mérve visszalépés a Dinamóhoz és a PSV-hez képest.

A magyar szurkolókban valahol volt egy olyan álomkép, hogy Dzsudzsák Balázsnak európai topklubban a helye. Éppen ezért a legtöbben óriási csalódással vették tudomásul, amikor a balszélső 2011-ben az orosz Anzsi Mahacskalához igazolt – sajtóhírek szerint - 14 millió euróért. Dzsudzsák mindössze fél évvel később 19 millió euróért átigazolt a Dinamo Moszkvához, majd alig várta, hogy 43 meccs és hét gól után ismét egy új ország felé vehesse az irányt. A sajtóban felmerült a Lazio, a Liverpool és az Inter neve is mint lehetséges kérőé, arra pedig reális esélye volt, hogy Dárdai Pál miatt a Herthához igazoljon, de végül a török Bursaspor lett a befutó.

Akár előrelépés, akár nem, a Dzsudzsákért szorítók jóval visszafogottabban reagáltak a mostani klubváltás hírére, a játékos ezúttal közel sem érezheti magát olyan ellenszélben, mint négy éve, pedig a népszerűsége nem csökkent,

továbbra is tőle várják majd a magyar-román Eb-selejtezőn a megváltást a drukkerek.

Végső búcsú a cirill betűktől Forrás: MLSZ

Pedig a számok alapján a Bursaspor gyengébb játékerőt képvisel Dzsudzsák eddigi külföldi klubjainál. A csapat összértéke - a mértékadónak tartott Transfermarkt.de szerint - 64,5 millió euró, amivel az ötödik legértékesebb török klubnak számít. Első a Fenerbahce (172 millió euró), második a Galatasaray (135), harmadik a Besiktas (126), negyedik pedig a Trabzonspor (109).

A Dinamo Moszkva értéke 78 millió (már Dzsudzsák nélkül), előtte pedig ez a sorrend: Zenit (198), CSZKA (154), Lokomotiv (87), Szpartak (86), Krasznodar (81).

Dzsudzsák exklubjai közül a PSV a legértékesebb,

97,8 milliós összértékével még a BL-győztes Ajaxot (85) is megelőzi.

Dzsudzsákért a Bursaspornak - sajtóértesülések szerint - mindössze 1,6 millió eurót kellett fizetnie, és négy évre szerezte meg. A viszonylag alacsony vételár oka, hogy december végén lejárt volna a szerződése, amikor ingyen igazolhatóvá vált volna. Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a szerződés lejárta előtti eladások nem tükrözik a játékos valóságos árát. "Van egy olyan ökölszabály a sportgazdaságban, hogy egy sportoló vagyon értékű joga annyiba kerül, mint amennyi a bruttó jövedelme."

Ezek alapján a szerződése lejárásáig járó, körülbelül hétmillió eurós fizetéséért és a plusz 1,6 milliós vételárért igazolták le.

"Ez szerintem egy reális ár, a fizetését is a saját tehetségéhez, a korához képest rendben lévőnek látom,

– mondta az Origónak Muszbek Mihály.

A sportközgazdász szerint Dzsudzsák példáján is jól látható, hogy az orosz vagy a hozzá sok mindenben hasonló ukrán bajnokságban a játékosok értéke csökken, de van visszaút: Douglas Costa Donyeckből igazolt a Bayern Münchenhez, míg Williant az Anzsiból szerződtette le a Chelsea. Ezzel együtt tény, hogy

Dzsudzsák most három év alatt elveszítette a piaci értékének a kétharmadát.

A számításai szerint Dzsudzsákért eddig legalább 30 millió eurót fizettek, amivel a világon is az 50-100 legértékesebb játékos között van. "Messze érte fizettek a legtöbbet a magyar futballisták közül, tíz év alatt Dzsudzsák egy nagyon dicséretes vagyon értékű jogot tudott csinálni."

A válogatott csapatkapitányaként Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A török bajnokságról azt gondolja, hogy olyan, mint most a portugál vagy az osztrák, illetve mint amilyen a magyar NB I lesz majd nemsokára. "Van két-három klub, amely a bajnoki címért küzd, a többi 8-10 csapat harcol a 3-12. helyért, és számukra nincs kiút.

emiatt szinte soha nem kérdés, hogy ki nyeri a bajnokságot, a kérdés csak az, hogy a Besiktas, Fenerbahce, Galatasaray hármasból kié lesz az aranyérem. Magyarországon is látható a tendencia, mert ha egy klubnak kétszer nagyobb a költségvetése, mint a másiknak, akkor 60 százalék esélye van két meccs alapján a győzelemre, de ha háromszor nagyobb a költségvetése, akkor már 80 százalék az esély arra, hogy megnyeri a párharcot."

Dzsudzsák számára az Európa Liga-szereplés lehet a realitás, a csoportkör csak esetleg háromévente, de közben játszhat a válogatottban, és

ő lehet majd az elmúlt 10-15 év legjobb és legpiacképesebb magyar játékosa

- vélekedik Muszbek Mihály. "Nem szabad most a Juventus kategóriájú csapatokról beszélni, mert az ilyen átigazolási híreket mindig a menedzserek keltik, 10-ből 9-szer semmi alapjuk sincsen. Dzsudzsák nem érte el a Lazio szintjét, de elérte az európai alsó-közép mezőny szintjét, és ez jó dolog. Bár sok ilyen 30 milliós futballistánk lenne!"

Máris közönségkedvenc Forrás: MTI/ANADOLU/Sergen Sezgin

"Nem ajánlanám neki a török bajnokságot,

– ezt már Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó mondta a Blikknek, még mielőtt véglegesen eldőlt volna Dzsudzsák jövője.

Mészöly Kálmán jól ismeri a török futballt, 1985-ben török szövetségi kapitány volt, majd a Fenerbahcét is irányította. Az Origónak azt mondta, nem ért egyet Dunai Antal véleményével.

Mészöly szerint a török futball felívelése már régóta tart, és mára teljes profizmus jellemző a bajnokságra.

"Most már hihetetlen harcokat vívnak egymással a csapatok azért, hogy minél jobb játékosokat tudjanak megszerezni. Én csak azt tudom, hogy egy nagyon tisztességes, korrekt ország. Korábban más magyarok is játszottak már ott, Tulipán Misi és Kerekes Attila, akik mindketten nagyszerűen érezték magukat Bursában, anyagilag rendbe szedték magukat. Óriási várakozással tekintek Dzsudzsák törökországi szereplésére. Ha megkérdezett volna engem, én mindenképp ajánlottam volna neki az országot. Csak gratulálni tudok neki a választásához."

Kompbaleset Bursában

A Mészöly Kálmán által említett, az MTK-ban és a Csepelben is megfordult Tulipán Mihály bursai időszaka tragédiával ért véget. Az egyszeres válogatott jobbszélső 1985-ben igazolt a Bursasporba, majd 1986 májusában a feleségével kompbaleset áldozata lett Bursa közelében. A kisfia túlélte a katasztrófát - olvasható a Wikipédián.

Mészöly számára örökre emlékezetes, hogy a 42 millió szurkolóval rendelkező Fener edzője volt, és úgy látja, hogy a török kiscsapatok is egyre inkább képesek nagynevű futballistákat szerződtetni. "Dzsudzsák, ha jól játszik, a menedzserek szeme előtt lesz, és lehet, hogy egy nagycsapat beugrik érte. És nem, nem a Fener vagy a Besiktas fogja leigazolni, hanem ajánlatot kaphat akár Spanyolországból, Olaszországból" - jósolt az egykori 61-szeres válogatott védő.

"A Herthánál a létra alsó fokáról indult volna, Törökországban más lesz a helyzet.

én pedig nagyon örülök, hogy odakerült, mert végre egy jó magyar futballista leteszi a névjegyét a törököknél" – tette hozzá Mészöly.

Mészöly Kálmán szerint nagyon jó döntést hozott a 28 éves balszélső Forrás: MTI

Nem minden magyarnak jött be a török bajnokság, a Videotonnal és a Debrecennel is bajnokságot nyert Lázár Pál például csak tíz meccsen játszott a 2011-2012-es idényben a Samsunsporban. Úgy érzi, fejben még nem volt elég érett a légiós élethez, ezzel együtt szeretett kint lenni, mert igazi futballistának érezhette magát. Most például - akár - szívesen vissza is menne. "A Bursaspor közvetlenül a topcsapatok után foglal helyet” – mondta az Origónak a Dzsudzsák-transzfer kapcsán a 27 éves védő. "A körítésről a legjobbakat tudom csak elmondani, ebből a szempontból jó választás Törökország.

Sok a néző, komolyak a szurkolók, ami egy focistának kell, az mind megvan. A csapatok anyagilag rendben vannak, stabilak, a szurkolók nagyon jók, a meccsek erősek. Ha jól megy a csapatnak, te vagy a legnagyobb király, az egekbe magasztalnak, de ha rosszabbul megy, akkor jön a másik oldal, talán ez az egyetlen negatívum" - mondta Lázár Pál.