Két csoportkörös csapatot álmodott mostanra az MLSZ

Denis Thomalla (j), a Lech Poznan, és Szolnoki Roland, a Videoton FC játékosa a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában játszott első mérkőzésükön a poznani INEA Stadionban 2015. augusztus 20-án. (MTI/PAP/Bartosz Jankowski)
Poznan, 2015. augusztus 20. Denis Thomalla (j), a Lech Poznan, és Szolnoki Roland, a Videoton FC játékosa a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában játszott első mérkőzésükön a poznani INEA Stadionban 2015. augusztus 20-án. (MTI/PAP/Bartosz Jankowski)
Vágólapra másolva!
Idén sem érték meg az őszt a magyar futballcsapatok a nemzetközi kupákban, az elmúlt öt évben ez volt a második legrosszabb szereplés. A Videotonnál kiderült, hogy vannak pótolhatatlan láncszemek, a Fradi itthon elég izmos, de Boszniában megijedt, az MTK-nál nem sikerült zökkenőmentesen az edzőváltás, a Debrecen pedig nagyon rapszodikus volt. Pedig az MLSZ stratégiája szerint már most két főtáblás csapatunknak kellene lennie. Kicsi híja volt!

"Olyan gyengék a klubcsapataink, hogy augusztus végére már a Magyar Kupában sincs magyar csapat" – írta egy ironikus hangulatban lévő szurkoló a Facebookon azok után, hogy a Videoton Lech Poznan elleni kudarcával eldőlt: a csapataink számára már nyáron véget ért a nemzetközi kupaidény.

Mindez nem nevezhető váratlan fejleménynek, az elmúlt években megszokhattuk, hogy a közelgő iskolakezdés, valamint az egyre korábbi sötétedés mellett az augusztus végéhez a csúfos kiesések is hozzátartoznak.

Tavaszi szereplés, persze

Pedig az MLSZ 2011 tavaszán nyilvánosságra hozott új stratégiájában azt tűzte ki célul, hogy 2015-től – kapaszkodjon meg – nem egy, hanem két magyar csapat kerüljön be valamelyik kupa csoportkörébe, sőt legalább az egyik jusson is tovább onnan. Ehhez képest még mindig irigykedve nézzük, ahogy a BL- és EL-sorsoláson osztrák, horvát, szerb, román, vagy újabban kazah, illetve azeri csapat vár ellenfélre.

Szóval már a kazahok is,

legyinthetnénk, de ez még mind semmi, a BL-be az Asztana révén – amelyben játszik egy régi ismerősünk, az Újpesten és Kecskeméten is megfordult, közép-afrikai Foxi – főtáblás csapatot delegáló kazahok mellett ugyanis Liechtenstein is megelőz bennünket az utóbbi öt év eredményei alapján számolt UEFA-rangsorban.

Foxit irigyelhetik korábbi magyar csapattársai Forrás: AFP


A mostani gyászos szereplés sajnos nem kirívó, de klubcsapataink az elmúlt öt évben csak egyszer szerepeltek rosszabbul.

18 meccsen csak 4 győzelem

Idén négy csapat próbált szerencsét, a Videoton a BL-ben, majd EL-ben, a Fradi, az MTK és a Debrecen pedig csak a második számú sorozatban volt érdekelt, és a 18 mérkőzés mérlege: 4 győzelem, 5 döntetlen, 9 vereség, ez 31 százalékos mutató lenne, ha itt is három pont járna a sikerért, és egy a döntetlenért. Az UEFA-koefficiens szerint a négy csapatunk produkciója 1.625 pontot ért, ami izmosnak tűnik, ha a 2013 nyarán elért 0,875-höz hasonlítjuk, de vérszegénynek, ha mondjuk, a 2012-es eredményhez (3.000) mérjük.

Mégsem pótolható mindenki?

Mi romolhatott el a Videotonnál? A bajnokságot simán nyerte meg az akkor még Joan Carillo által irányított csapat, csakhogy a nyáron a spanyol edző helyére Burcsa Győző sportigazgató idehozta Bernard Casonit, aki játékosként ugyan BL-t nyert a Marseille-jel, de edzőként nem sokat mutatott. Az alapemberek közül távozott a csapatkapitány Sándor György, a korábban a spanyol élvonalban is védő Calatayud, a balhátvéd Stopira, és a Vidit öt és fél idény alatt 87 bajnoki góllal segítő Nikolics.

Az utóbbi évek legrosszabb idénye: 2013-14

Két éve a Győr kettős vereséggel – 0-2, 1-2 – esett ki a BL második selejtezőfordulójában az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen, vagyis át sem került az Európa Ligába. Az EL-ben a Videoton már az első akadályban orra bukott a montenegrói Mladost Podgorica ellen (2-1, 0-1), a második körben bekapcsolódó Debrecen szintén elvérzett az első teszten a norvég Stromgödset ellen (2-2, 0-3), a Honvéd a montenegrói Celic Niksicet még kitömte (4-1, 9-0), de az újvidéki Vojvodina már nagy falatnak bizonyult (0-2, 1-3). Így a magyar csapatok akkor nemhogy a szeptembert, még az augusztust sem érték meg, végül is ehhez képest van előrelépés.

Burcsa már télen számolt azzal, hogy ők elmennek, ezért megszerezte a martinique-i Marévalt, a holland Luijckxot és a macedón Ivanovszkit, de utóbbi kettővel nagyot égett. Luijckx a BATE elleni BL-párharc lúzere lett az öngóljával és a kiállításával, Ivanovszki pedig olyan látványosan taszítja a kaput, hogy a Videoton-szurkolók többször is hangosan éltették Nikolicsot a lelátón.

Még itthon is súlytalan a Vidi

A Videoton a walesi TNS ellen is a vártnál sokkal nehezebben jutott tovább, de arra még lehetett mondani, hogy nem állt össze a csapat, és Casoninak idő kell. A BATE ellen aztán játék megint nem volt, csak erőlködés, ami itthon elég volt egy ikszre, kint viszont momentuma sem volt a magyar bajnoknak.

Ahogy Szolnoki, úgy a Videoton is elszállt Forrás: MTI/PAP/Bartosz Jankowski


És hiába volt a váltás, a Casoni helyére beugró Pető Tamás sem tudott rendet rakni, a csapatnak a Lech Poznan ellen sem sikerült igazolnia, hogy helyen lenne a nemzetközi mezőnyben. De hogy ennél nagyobb a baj Fehérváron, arra igazán az NB I-es szereplés mutat rá, hat bajnokiból öt zakó, utolsó előtti hely, pedig a keret alapján még a változások ellenére is az első háromban kellene lennie a Vidinek.

Csoportkör? Talán jövőre

A Fraditól vártuk talán a legtöbbet, hiszen a klubnál megvan minden, ami kell, pénz, paripa, fegyver, és Orosz Pál vezérigazgató sem tartotta lehetetlennek, hogy a csoportkörig eljutnak Geráék. A holland másodosztályú Go Ahead Eagles nem is okozott gondot, aztán a bosnyák Zeljeznicar úgy csapta ki a Fradit, hogy az ottani bajnokság még el sem kezdődött a párharc idején.

És a legjobb: 2012-13

A BL-ben akkor sem sikerült az áttörés, kert a Debrecen a most a playoffig jutó albán Skenderbeut ugyan kipörgette (0-1, 3-0), a mumusnak számító BATE Boriszov ellen viszont a továbbjutással kecsegtető idegenbeli 1-1 után itthon 2-0-ra kikapott. Az EL-ben az MTK gyorsan elszállt (1-1 és 1-2 a szlovák Senica ellen), a Honvéd egy albán csapatot legyűrt (1-0 és 2-0 a Flamurtari ellen), az akkor fénykorát élő orosz Anzsi Mahacskala viszont megállította (0-1, 0-4). A Videoton ellenben nagyot ment, a pozsonyi Slovant idegenbeli góllal pipálta ki (1-1, 0-0), aztán a belga Gent ellen egy komoly bravúrt szállított, amikor idegenben 3-0-ra győzött a visszavágón az 1-0-s hazai siker után.

Mivel a Debrecen átkerült a BL-ből az EL playoffkörébe, két magyar csapat jutott a főtáblára küszöbére. A Lokinak nem volt esélye a belga Bruges ellen (0-3, 1-4), a Videoton viszont odaférkőzött a húsos fazékhoz, a török Trabzonspor ellen két 0-0 után, büntetőkkel. Így aztán a Paulo Sousa által irányított Vidi bejutott a csoportkörbe, és ott is volt esélye a továbbjutásra. Otthon elkapta a Baselt (2-1) és a Sportingot is (3-0), ez a hat pont végül a harmadik helyre volt elég, amivel a lisszaboniakat így is megelőzte.

A két meccs alatt tökéletesen kijött a magyar élcsapatokra a nemzetközi porondon jellemző betegség, itthon belefér félidőnként 3-4 kihagyott helyzet a gyengébb csapatok ellen, egy külföldi csapat ellen viszont szinte hibátlan helyzetkihasználás kell, ha komolyan gondolják a továbbjutást.

Geráéknak be kell érniük azzal, hogy itthon nem tudják őket legyőzni Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Fradi itthon számos ziccert eltékozolt, a Zeljeznicar pedig az egyetlen lehetőségét beverte, majd kint a délszlávokra jellemző, belőlünk viszont sokszor nagyon hiányzó "vért iszunk, és bedaráljuk az ellenfelet" mentalitásával nem hagyott kérdést a továbbjutás felől, miközben a magyar játékosokról még az elnökük is azt mondta, hogy ijedten futballoztak.

A váltás után még döcög a gépezet

Az előző bajnokságban bronzérmes MTK-nál egy hosszú korszak ért véget azzal, hogy Garami Józsefet László Csaba váltotta a kispadon, és az átállás nem ment zökkenőmentesen, ez gyorsan kiderült az EL-ban, azóta is érződik a bajnokságban (6 meccsből 3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség). A Vojvodina ismerős ellenfél volt, két éve a Honvédot takarította el az útból, de az MTK a hazai 0-0 után vezetni tudott Újvidéken – hogy aztán három gólt kapva kiessen.

A Vojvodina az elmúlt 26 évben négy párharcot vívott magyar csapatokkal, és ezek közül csak egyet vesztett el,

azt is még 1989-ben, a Honvéd ellen. Az MTK ellen is érződött, hogy az újvidékiek gyorsabbak, agresszívabbak, hiába próbált meg az MTK a rá jellemző, sokpasszos játékra apellálni, ha egyszer a szerbek sokkal több párharcot nyertek. Ez szintén kritikus pontnak tűnik a nemzetközi porondon: lehet, hogy a magyar klubok játékosai is járnak annyit konditerembe, mint a külföldiek, de a pályán ez a legritkább esetben látszik, ha ütközni kell.

Egyfélidőnyi pörgés nem elég

A Debrecen elég rapszodikusan teljesített az EL első két fordulójában, majdnem sikerült elszórakoznia a háromgólos előnyét a montenegrói Sutjeska ellen, aztán egy szoros odavágó után történelmi mészárlást mutattak be a Skonto Riga elleni 9-2 alkalmával.

Jött a norvég Rosenborg, amelybe korábban már két magyar klubnak tört bele a bicskája, és nem volt az másképp a Loki esetében sem, pedig a hazai meccs első félidejében nagyon jó ritmusban, ráadásul még hatékonyan is játszott a csapat. Aztán úgy tűnt, elfogyott a szufla, de még így is lehetett volna remény, ha a visszavágó első negyedórájában a Debrecen belövi az egymás után kidolgozott, majd sorra elrontott helyzeteit.

Kondásnak okozott már fejfájást a csapata az ősszel Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt


Ennek ellenére úgy tűnik, elöl kilóra megvan a Loki, a fiatal Balogh nagyon ígéretes, Sidibe és Tisza pedig itthon még mindig jó minőséget képvisel, hátul azonban komoly lyukak vannak, és a kapuskérdés sem megoldott.

Mi kell, hogy végre legyen eredmény?

A kiesések után jövő nyárig csak az marad nekünk Európa legjobb focijából, hogy megnézzük tévén, esetleg elautózunk egy zágrábi BL-, vagy bécsi, belgrádi, poznani EL-meccsre. Meg persze a bosszankodás, hogy az állami pénz áramlik a csapatokhoz, de eredmény továbbra sincs belőle.

És hogy miben lehet reménykedni? Hogy az UEFA-rangsorban minket üldöző moldávok nem kapnak túl kedvező sorsolást, és akkor jövőre nem csúszunk még hátrébb.