Vágólapra másolva!
Akár az egy ponttal is elégedett lenne a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Elek Ákos és Juhász Roland sérült, nem tudni, hogy játszhatnak-e pénteken.

"Nem volt könnyű ez a hét számunkra, hiszen más-más állapotban érkeztek meg a játékosok az edzőtáborba, így az elején három külön csoportban gyakoroltunk. Végül azonban sikerült jó munkát végeznünk, és boldog vagyok, hiszen felkészültünk a mérkőzésre" - nyilatkozta Bernd Storck, aki megjegyezte, Elek Ákos és Juhász Roland is sérüléssel bajlódik, mindkettőjük esetében a csütörtöki utolsó tréning dönt majd arról, hogy pályára léphetnek-e.

A szövetségi kapitány azt várja, hogy az első pillanattól kezdve szervezett legyen a csapat, és minden játékos maximálisan betartsa a rá szabott feladatokat.

Elek Ákos sérüléssel bajlódik... Forrás: AFP/Isza Ferenc

"Nagy küzdelem lesz, tudjuk, hogy az egész ország várja a mérkőzést, de nekünk higgadtnak kell maradnunk, jól kell védekeznünk, és olyan ellentámadásokat kell vezetnünk, amelyek végén lehetőségeket alakítunk ki."

A kapuskérdéssel kapcsolatban Bernd Storck megjegyezte, Király Gábor és Dibusz Dénes is remek formában van, ugyanakkor semmi sem indokolja, hogy változtasson - ezzel arra célzott, hogy várhatóan előbbi áll majd a kapuban.

... de Juhász Roland (balra) sem egészséges Forrás: MTI/Illyés Tibor

Tőzsér Dániel, a válogatott középpályása kiemelte, az országnál talán már csak ők, a játékosok várják jobban az összecsapást. "A román csapatot tisztelni kell, lehet, hogy az egy pont sokat jelentene majd a hátralévő négy mérkőzés végén, ugyanakkor nem játszhatunk döntetlenre, az hatalmas hiba lenne" - nyilatkozta a Queens Park Rangers futballistája.

Tőzsér arra kérte a magyar szurkolókat, hogy kizárólag őket buzdítsák, és ne foglalkozzanak az ellenféllel, ugyanis bármiféle rendbontás vélhetően azt jelentené, hogy a nemzeti csapatnak zárt kapuk mögött kellene lejátszani utolsó hazai mérkőzését október 8-án a Feröer-szigetek ellen, amely, ahogyan a játékos fogalmazott, sorsdöntő is lehet.

A románok elleni Európa-bajnoki selejtező 20.45-kor kezdődik, a játékvezető a német Felix Byrch lesz.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata

Király Gábor - Fiola Attila, Juhász Roland, Kádár Tamás, Leandro de Almeida - Tőzsér Dániel, Nagy Ádám - Stieber Zoltán, Lovrencsics Gergő, Dzsudzsák Balázs - Nikolics Nemanja

Iordanescu szerint bármi megtörténhet

Anghel Iordanescu román szövetségi kapitány elárulta, nem volt könnyű dolga a szakmai stábnak a keret összeállításakor, ugyanis többen voltak formán kívül, illetve sérültek. Hozzátette, a jelenlegi együttesből Vlad Chiriches és Gabriel Torje is kisebb sérüléssel bajlódik, de bízik az orvosi csapat munkájában. A tréner elmondta, a fejében egyelőre a kezdőcsapat fele van meg.

Iordanescu megjegyezte, a válogatott szempontjából a legrosszabbkor jött, hogy a román klubcsapatok tizennégy év után nem élték meg az őszt a nemzetközi kupákban, ugyanis így gyengébb formában lévő játékosokkal dolgozhatnak csak. A pénteki összecsapással kapcsolatban azt hangoztatta, bármi előfordulhat, a magyar csapatot pedig a hazai közönség segítheti majd, amely nagy előnyt jelenthet neki.