Vágólapra másolva!
A vénaszkenner és a szurkolói kártya miatt tüntető ferencvárosi szurkolók már többször szerveztek közös meccsnézést kivetítőn az Üllői úti stadionnál, de jövő szombaton ennél sokkal merészebb dologra vállalkoznak. Az Újpest–FTC bajnoki idejére ugyanis a Megyeri út és a Váci út kereszteződéséhez, a Szusza-stadiontól 200 méterre jelentettek be tüntetést, amit a rendőrség tudomásul vett.

A Ferencváros labdarúgócsapatának szurkolói szeptember 12-én, szombaton este, a Megyeri út–Váci út-kereszteződésnél kivetítőről tekintik meg az Újpest elleni bajnoki mérkőzést.

Az esetről Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere a Facebook-oldalán számolt be.

A Fradi-tábor többször szurkolt már a stadionon kívülről Forrás: Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül

"Tájékoztatok mindenkit, hogy a rendőrség elmondása szerint a gyülekezési törvény hatálya alá eső tüntetést jelentettek be az FTC-szurkolók, amelyet a rendőrség a hatályos törvények szerint tudomásul vett. Ez alapján, az egyéb törvényi rendelkezések betartása esetén az FTC-szurkolók gyakorolhatják az Alaptörvényben biztosított állampolgári jogaikat. Az önkormányzatnak ebben NINCS törvényi felhatalmazása, így döntési mozgástere sem! Hogy érthetetlennek, ésszerűtlennek, sőt provokatívnak tartjuk ezt a helyszínválasztást, az jelen esetben sajnos nem számít. A rendőrség úgy ítélte meg, hogy ez a „tüntetés” a törvény rendelkezései alapján nem jár az állami szervek működésének vagy a közlekedés aránytalan zavarásával" - írta a polgármester.