Egervári Sándor bravúros tavaszra készül

2016.01.05. 15:37

Bravúros tavaszt kell produkálnia a Diósgyőrnek, jelentette ki Egervári Sándor, a labdarúgócsapat új vezetőedzője. A szakember kifejtette, az a célja, hogy stabilizálja az együttes helyzetét, s ehhez az őszinél több pontot tervez a rövidebb tavaszi idényben.

Egervári Sándor 2009 után tért vissza az élvonalba, akkor a Győri ETO csapatától távozott viharos körülmények között. A szakember a diósgyőri székfoglalójában elmondta, hogy hatékony és lényegesen agresszívabb futballt szeretne, és ki akarja szolgálni a közönséget.

Emlékeztetett rá, hogy sokat hezitált az elmúlt évben különböző felkérések kapcsán, de a diósgyőri csapat vezetőedzői feladatát nagy kihívásnak tartja. Egy olyan klub életében szeretne eredményes lenni, amely az elmúlt évtizedekben többször volt meghatározója a magyar labdarúgásnak.

Minimális változás lesz a keretben

Értékelése szerint jók a lehetőségei a DVTK-nak, a vezetés reálisan látja a pillanatnyi helyzetet. Jelenleg tetemes ponthátrányban vannak a középmezőnyhöz képest is, így ahhoz, hogy előre tudjanak lépni, bravúros tavaszt kell produkálni.

Egervári Sándor és Pisont István

Forrás: MTI/Vajda János

A keretben minimális változás lehet, s bár erről egyelőre nem tudott konkrétumot mondani, a helyzet hétről hétre tisztulni fog, és a törökországi edzőtáborba már az megy majd, aki biztos tagja lesz a DVTK-nak. Közvetlen segítője Pisont István lesz, aki játékospályafutását követően eddig elsősorban fiatalokkal foglalkozott. A stábot erősíti még Veréb György és Lippai József. 

Eddig háromszor volt bajnok

Egervárit - aki korábban az MTK és a Dunaferr élén összesen három bajnokságot nyert, majd az U20-as válogatottat világbajnoki bronzéremig vezette 2009-ben, 2010 és 2013 között pedig a felnőttválogatott mellett tevékenykedett - december 29-én nevezték ki.

Egervári Sándor, a Diósgyőr új edzője

Forrás: MTI/Vajda János

A DVTK 19 forduló után 20 ponttal a kilencedik helyen áll a 12 csapatos OTP Bank Ligában. Tavasszal 14 fordulóra kerül még sor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK