Megcélozza az Eb-negyeddöntőt a magyar futsalválogatott

2016.01.29. 06:13

A spanyolok ellen a tisztes helytállás a célja, az ukránok legyőzésével viszont a legjobb nyolc közé szeretne kerülni a magyar futsal-válogatott a jövő kedden kezdődő belgrádi Európa-bajnokságon.

Tomas Rivera Amoros szövetségi kapitány csütörtökön az együttes sajtónyilvános edzését megelőzően beszélt terveiről, s elmondta: reméli, hogy csapatának sikerül visszavágnia Ukrajnának a decemberi világbajnoki selejtezőben elszenvedett vereségért. 

"Felkészültebbek és tapasztaltabbak vagyunk, sőt két alapemberrel kiegészülve várjuk a mérkőzést" - tette hozzá a spanyol tréner.

Dróth Zoltán a belgrádi Európa-bajnokságra készülő futsalválogatott edzésén

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Trencsényi János, a Berettyóújfalu játékosa elmondta, több alkalommal játszott már továbbjutást eldöntő mérkőzést az ukrán válogatott ellen, de ezeken nem sikerült győznie. Megjegyezte, esélyesebb, de nem verhetetlen az ukrán csapat. 

A magyarok jövő kedden a világranglista-vezető spanyolok ellen játsszák első csoportmérkőzésüket - itt a játékosoknak a tisztes helytállás a céljuk. "A jól sikerült felkészülés után abban bízunk, hogy az európai ranglista 5. a világranglista 8. helyén álló ukránok ellen győzni tudunk, ami a továbbjutásunkat jelentené" - fűzte hozzá a játékos.

Az Európa-bajnokságon 12 csapat négy darab hármas csoportban szerepel, az első két helyezett jut a legjobb nyolc közé.