Újabb magyar légiós tér haza

2016.02.01. 20:09

Távozik a Greuther Fürth labdarúgócsapatától a magyar válogatott Korcsmár Zsolt, aki az OTP Bank Ligában újonc Vasas színeiben folytatja pályafutását.

A német másodosztályban szereplő klub honlapjának hétfői cikke szerint megszületett a megállapodás a két egyesület között, de a részletek tisztázása még folyamatban van. Az idő nem sürgeti a feleket, mert Magyarországon csak jövő kedden zárul az átigazolási időszak.

A sérülésből nem volt visszaút

A német együttes sportigazgatója, Ramazan Yildirim elmondta, hogy a 24-szeres válogatott Korcsmár érdekeit is szem előtt tartották, amikor elengedték, hiszen hosszú sérülése után a magyar bajnokságban sokkal több lehetősége lesz a játékra.

Korcsmár Zsolt hazatér a Vasasba

Forrás: MTI/Beliczay László

 

A 27 éves középhátvéd 2010 nyarán az Újpestből igazolt a norvég SK Brann csapatához, három évvel később pedig a Fürth játékosa lett. Tavaly tavasz óta azonban nem futballozott, mert elszakadt a keresztszalagja.