A Bayerntől igazolt edzőt a magyar szövetség

2016.02.19. 11:55

A spanyol-német kettős állampolgárságú Oscar Corrochano lett az U18-as magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának pénteki beszámolója alapján a 39 éves tréner az Eintracht Frankfurt korosztályos csapatainál kezdte edzői pályafutását, majd 2012-ben, UEFA Pro licences edzői képesítése megszerzése után a másodosztályú Regensburg vezetőedzője lett.

Innen a német szövetség alkalmazásába került, az U21-es válogatott másodedzője volt a 2013-as Európa-bajnokság végéig, ezt követően a Frankfurt felnőtt Bundesliga-csapatában dolgozott hasonló pozícióban, Armin Veh vezetőedző segítőjeként. Az Eintracht ebben az időszakban nyolcaddöntőt játszott az Európa Ligában, valamint negyeddöntőig jutott a Német Kupában. Tavaly júliusban a Bayern Münchenhez került játékos-megfigyelőként, innen szerződött most az MLSZ-hez. 

Oscar Corrochano

Forrás: imago sportfotodienst/imago sportfotodienst/Imago Sportfotodienst

"Az első benyomásaim nagyon pozitívak, remek kollektíva dolgozik Telkiben, örülök, hogy Bernd Storck invitálására tagja lehetek a stábnak" - mondta az MLSZ honlapjának a frissen kinevezett szövetségi edző, aki a napokban kezdte meg munkáját Telkiben. Jövő hét elején edzőtáborozást tart az 1998-as születésű játékosokból álló U18-as válogatottnak, amely nyártól U19-es válogatottként készül az őszi Eb-selejtező tornára.

Bernd Storck szövetségi kapitány, egyben az MLSZ sportigazgatója kiemelte, hogy egy széles látókörű, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, az utánpótlásfutballban jártas szövetségi edző érkezett az MLSZ-hez, akinek elsődleges feladata a jelenlegi U18-as válogatott felkészítése az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre, de emellett részt vesz a többi korosztályos csapat munkájában is.