Vágólapra másolva!
Nyolcvannégy éves korában elhunyt szombaton Sárosi László, egykori magyar válogatott labdarúgó, a Vasas ötszörös bajnoka.

Sárosi 1949 és 1966 között 316 NB I-es mérkőzésen lépett pályára - előbb balszélsőként, később balhátvédként - a Vasasban, amellyel ötször ünnepelhetett bajnoki címet, 1958-ban pedig a BEK elődöntőjébe jutott a piros-kékekkel.

Forrás: labdarugas.vasassc.hu

A válogatottban 1956 és 1965 között 46-szor játszott,

kétszer szerepelt világbajnokságon (1958, 1962). Tagja volt az 1964-ben a spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmes együttesnek.

Edzőként irányította a Debrecent, a Haladást, a Volánt, az MTK-VM-et és a Ferencvárost is. A magyar utánpótlás-válogatott szövetségi edzőjeként 1974-ben Európa-bajnoki címet nyert.

Az 1932. február 27-én, Budapesten született Sárosi az utóbbi időben Németországban élt.