Kevés volt az ezüstérem, távozik a Videoton edzője

Horváth Ferenc, Videoton
Székesfehérvár, 2015. október 7. Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben címvédő Videoton FC új vezetőedzője bemutatkozó sajtótájékoztatója után a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2015. október 7-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
A 2015 októberében aláírt, hét hónapra szóló szerződésének lejártával távozik a Videoton FC vezetőedzői pozíciójából Horváth Ferenc - közölte a klub honlapja.

A 42 éves, korábbi válogatott- és Videoton-támadó idegenben, az Andráshida elleni Magyar Kupa-mérkőzésen mutatkozott be, a bajnokságban pedig először a Honvéd elleni hazai siker alkalmával ült a fehérvári kispadon.

Hetedikből lett második a Vidi

A tabellán akkor 7. helyen álló csapat a bajnokság végén - az Újpest legyőzését követően - végül a második helyen végzett, megszerezve ezzel az Európa Liga-selejtezőt jelentő ezüstérmet.

"Szeretném megköszönni mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban a klub és a csapat sikeréért dolgozott,

- idézte a Vidi.hu Horváth Ferencet.

Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

"Nehéz hét hónapra edzőt találni manapság, de úgy éreztem, hogy ennyivel tartozom a Vidinek, így nem gondolkodtam, hogy vállalom-e a feladatot. Úgy gondolom, hogy a második hellyel sikerült törlesztenem a tartozásom, talán mondhatom, hogy kvittek vagyunk."

Horváth Ferencen kívül távozik még a szakmai stábból Szamosi Tamás másodedző, valamint Bíró Imre kapusedző is. Horváth 2015-ben az ideiglenesen kinevezett Pető Tamást váltotta, aki Bernard Casoni helyét vette át. Az új edző kilétéről ígérete szerint a Videoton hamarosan tájékoztatást ad.