Vágólapra másolva!
Több évvel meghosszabbították a szerződését az MTK Budapest labdarúgócsapatánál Teodoru Vaszilisz vezetőedzőnek.

A klub kedden jelentette be, hogy megállapodott a szakemberrel, akinek irányításával az OTP Bank Liga negyedik helyén végzett a csapat, amely ezzel az Európa Liga selejtezőjében indulhat. A tréner vezetésével 14 forduló alatt 22 pontot szerzett az együttes, hatszor nyert, négyszer játszott döntetlent és négy vereséget szenvedett.

"Büszke vagyok a srácokra, hogy az ismert körülmények között nemzetközi szereplést érő helyen tudtak végezni. Nehéz helyzetben voltunk, hiszen saját stadion hiányában hazai pályán hol a Fáy utcában, hol Dunaújvárosban kellett pályára lépnünk - mondta Teodoru Vaszilisz.

Teodoru Vaszilisz Fotó: Polyak Attila - Origo

„Az sem könnyítette a dolgunkat, hogy a tavaszt szinte csatárok nélkül kellett lehozni, de nem keresem a kifogásokat, mert olyan körülmények között kell a legjobbat nyújtani, amilyenek adódnak. Nyilván könnyebb lesz szeptembertől, amikor elkészül az új Hidegkuti Nándor Stadion."

Az MTK május 30-án kezdi meg a felkészülést a következő szezonra. A kék-fehérek június 30-án az EL-selejtező első fordulójában játszanak először tétmérkőzést.