Egy Fradi-focistát is elbúcsúztatnak a magyar válogatottól

Telki Válogatott Hajnal Tamás Válogatott Hajnal Tamás Sajtótájékoztató a Magyar - Görög fotball európabajnokság selejtezője előtt Telkiban. A képen: Hajnal Tamás
Sajtótájékoztató a Magyar - Görög fotball európabajnokság selejtezője előtt Telkiban. A képen: Hajnal Tamás
Vágólapra másolva!
A november 15-i magyar-svéd barátságos labdarúgó-mérkőzésen nemcsak Király Gábort és Juhász Rolandot búcsúztatják, hanem Vanczák Vilmost és Hajnal Tamást is.

"Arról már visszavonulásuk bejelentésekor döntés született, hogy a két nyári Eb-résztvevő, az összes meccset végig védő Király Gábor, és a három találkozón szerephez jutó Juhász Roland ezen a találkozón léphet még egyszer pályára. A játékosoktól érkező visszajelzések után pedig az is kijelenthető, hogy az MLSZ két további nemzetközi és válogatott karrierrel rendelkező futballistát, Hajnal Tamást és Vanczák Vilmost is a stadionban fogja köszönteni a szurkolók segítségével válogatott pályafutásuk lezárásaként" - olvasható az MLSZ honlapján.

Tavaly még ott volt a magyar-görögön Hajnal Tamás Fotó: Polyak Attila - Origo

Király és Juhász a kontinensviadalt követően jelentették be, hogy visszavonulnak a válogatottól. A szombathelyi kapus 107, a fehérvári védő pedig 94 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, így a válogatottsági örökrangsorban előbbi az első, utóbbi a negyedik.

A jelenleg a Ferencvárosban futballozó középpályás,

amelynek színeiben hétszer volt eredményes. A nyáron a másodosztályú Puskás Akadémiához igazolt védő, Vanczák pedig 2004 és 2015 között 79-szer kapott lehetőséget és négy gólt szerzett.

Bernd Storck szövetségi kapitány korábban elmondta, nagyon fontos számára, hogy a nemzeti csapatot tovább alakíthassa a Svédország elleni találkozó tapasztalatainak felhasználásával, és hogy fiatal, korábbi U21-es játékosokat próbáljon ki élesben.