Vágólapra másolva!
Deutsch Tamás a Magyar Testgyakorlók Körének (MTK) elnöke csütörtök délután sajtótájékoztatót tartott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, majd bemutatta a hivatalosan egy héttel ezelőtt átadott létesítmény egyes részeit a média jelenlévő képviselőinek.

Deutsch a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy számra az Új Hidegkuti több mint egy stadion, több mint az MTK futballcsapatainak új otthona, a hazai mérkőzések helyszíne, a szurkolók szentélye. Kijelentését azzal indokolta, hogy

az összesen 7.5 milliárd forintból felépült létesítményben

található az egyesület új klubháza is, amely 500 négyzetméteren terül el.

Verseny az állatkerttel és a cirkusszal

Az MTK elnöke kitért a jegy- és bérletárakra, amelyek szerinte a családok számára elérhető egyéb szórakozási, kulturális és kikapcsolódási programokkal összevetve átlagosnak tekinthetőek. Állítását konkrét példákkal is alátámasztotta.

Deutsch Tamás az öltözőben Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy felnőtt, illetve egy gyerek az MTK hazai bajnoki mérkőzésére 3900 forintért juthat be, két felnőtt és két gyerek összesen 7800 forintért válthat belépőt. A Fővárosi Állat- és Növénykertben 4300, illetve 7800, a Fővárosi Nagycirkuszban 6600, valamint 13200 forintért tehetik meg ugyanezt.

A (fél)szezonbérlet kiváltásával a mérkőzések látogatásának költségei természetesen csökkennek.

Jóleső elismerés

Deutch Tamás kitért az egy héttel ezelőtti stadionavatóra, amelyen a portugál Sporting volt a kék-fehérek vendége. A 2–2-es döntetlennel véget érő találkozó előtt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke mondott beszédet. Az államfő szavairól annyit mondott, hogy nagyon jó érzéssel fogadta azokat, szerinte

a klub 128 éves történetében magyar kormányfő ilyen elismeréssel, tisztelettel és szeretettel még nem beszélt az MTK-ról.

Szurkolói élmény

Az Új Hidegkuti Nándor Stadion az UEFA-tól 3-as kategóriájú besorolást kapott, alkalmas korosztályos-, illetve felnőtt női válogatott mérkőzések megrendezésre is, de a közeljövőben még tovább épül, bővül és fejlődik.

A képre kattintva megnézheti galériánkat! Fotó: Polyák Attila - Origo

A klubházról már esett szó, emellett egy emeletektől függően 700, 1400, illetve 2100 négyzetméteres irodaház bérbeadása is tervben van, ebből további bevételre számítanak.

A létesítményhez tartozó

kávézó és étterem, illetve szurkolói shop is hamarosan megnyitja kapuit,

amint sikerül megegyezni a kivitelezőkkel. A klubmúzeumként funkcionáló látogatóközpont kivitelezésben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közreműködik.

A képre kattintva megnézheti galériánkat! Fotó: Polyák Attila - Origo

Legendák emléke

A stadion oldalában, a Hungária körút felöli köztéren a közeljövőben két szobrot is felavatnak. Sándor Károly műemléke az agárdi akadémiáról a fővárosba kerül, november 19-én, a DVSC elleni hazai bajnoki előtt adják át. Mellette a stadion névadója, Hidegkuti Nándor is kap egy szobrot, születésének 95. évfordulóján, 2017. március 3-án.

A képre kattintva megnézheti galériánkat! Fotó: Polyák Attila - Origo

A klubelnök hozzátette, a stadion szektorait, lelátóit, skyboxait szintén a klub legendáiról, korábbi kiváló sportolóiról nevezik el, ezekről az MTK szurkolói csoportjaival közösen döntenek.

2020-ra cél a teltház

Deutsch Tamás elmondása szerint 3-4 idény alatt, tehát nagyjából

2020-ra szeretné elérni, hogy átlagosan 4000 kék-fehér szurkoló járjon az MTK hazai mérkőzéseire.

A képre kattintva megnézheti galériánkat! Fotó: Polyák Attila - Origo

A vendégcsapatnak kötelező jelleggel biztosított jegyeket nem számolva ez gyakorlatilag teltházat jelentene.

Az MTK-stadion számokban

Itthon számos tekintetben első, de Európában is egyedülálló lett az Új Hidegkuti Nándor Stadion, írja közleményében a kivitelező. Magyarországon itt használnak elsőként teljes LED-világítást, hibrid gyepszőnyeget, a kispadok pedig nem a pálya mellett, hanem a nézőtér első sorában helyezkednek el.

Közel 350 nap alatt, határidőre felépült az Új Hidegkuti Nándor Stadion, az MTK Budapest létesítménye.

A teljes beruházás során összesen 86 munkagép, 4 toronydaru, 13 autódaru és mintegy 2500 fő dolgozott. Az 5014 férőhelyes komplexumhoz
1160 tonna betonacélt és 13 000 m3 betont használtak fel.

A tetőszerkezet 225 tonna acélszerkezetből készült. A 214 darab LED-lámpához és az épület vezetékezéséhez összesen 150 kilométernyi kábelt használtak fel.

A stadionhoz 535 kerékpártároló, 193 parkoló, sportolói, irodai, sajtó- és üzemeltetési területek, söröző, Memorial-rész és szurkolói shop is tartozik. Az innovatív technikai és tervezői megoldásoknak köszönhetően ez
a létesítmény kiemelkedik a hazai stadionok közül.

A hibrid gyepszőnyeg lényege, hogy a természetes gyepszőnyegbe 20 millió darab műanyag szálat is elhelyeznek. Európában – az MTK-stadion mellett – ma már a liverpooli Anfield Roadon, a manchesteri Old Trafford Stadionban vagy a milánói Giuseppe Meazzában van ilyen megoldású játéktér.

A világítás is különleges, hiszen Európában egyelőre csak három olyan stadion van, ahol
teljes LED-világítás biztosítja a játéktér fényét.
Európában – az MTK-stadion mellett – egyedül az Emirates Stadion rendelkezik ezzel a két innovatív megoldással. Mindezek mellett az épület déli tetején egy 50 kV maximális összteljesítményű napelemrendszert is kialakítottak.

Új megoldásokat elsőként alkalmazni soha nem egyszerű feladat, főleg akkor nem, ha ezt még egy speciális, szűk megvalósítási terület is nehezíti. Az építőiparban ezek olyan akadályokat jelenthetnek, amelyek miatt a nagy hazai cégek közül is csak kevesen tudják időre és az elvárt minőségben megvalósítani az ilyen feladatot.

A megrendelő és a kivitelező ZÁÉV-WHB-konzorcium egy csapatként együttműködve viszont sikerrel vette az akadályokat.