Kecskeméten lesznek az Újpest hazai meccsei

ÉPÜLET Foglalkozás rendőr stadion SZEMÉLY Budapest, 2011. augusztus 21.
Rendőrök figyelik az OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Újpest FC – Diósgyőri VTK labdarúgó-mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2011. augusztus 21. Rendőrök figyelik az OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Újpest FC – Diósgyőri VTK labdarúgó-mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Szusza Ferenc Stadion felújítási munkálatainak befejezéséig novembertől Kecskeméten játssza hazai mérkőzéseit az Újpest FC labdarúgócsapata.

"Mivel a Szusza Ferenc Stadion felújítási munkálatai még javában folynak, valamint az új Illovszky Rudolf Stadion építését is elkezdik novembertől, klubunknak új hazai pályát kellett keresnie".

Végül a kecskeméti Széktói Stadionról vezettek sikerre a tárgyalások

- olvasható a fővárosi lila-fehér klub honlapjának pénteki közleményében.

Az újpestiek továbbra sem tudják, mikor vehetik birtokba ismét saját létesítményüket, ezért a kecskemétiekkel kötött - és már aláírt - megállapodásuk határozatlan időre, a visszaköltözésükig szól. A klub - mint azt írta - ennek időpontjáról "a kivitelezőtől és a vagyonkezelő Nemzeti Sportközpontoktól sem kapott tájékoztatást.

Átépítik a Szusza-stadiont Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Az Újpest FC honlapja megjegyzi, hogy bár sok olyan pálya van Budapesten és környékén, amelyen elvileg lehet NB I-es mérkőzéseket játszani, ez a valóságban nem így van. A REAC, a Csepel, a Soroksár, a BKV Előre, a BVSC, a Vác FC, a Tatabánya, az Eger és a Pápa stadionja is szóba került ideiglenes otthonként, de egyik sem felelt meg a követelményeknek. A kispesti Bozsik Stadiont novembertől a Vasas FC is használja, Felcsúton pedig a Videoton FC van "albérletben". Mezőkövesdről azt írták, hogy túlságosan távol helyezkedik el Budapesttől,

az Új Hidegkuti Nándor Stadionban pedig friss a gyepszőnyeg, ezért tartósan nem adja bérbe az MTK.

"Győrben a szerteágazó tulajdonviszonyok miatt körülményes és időigényes lenne a tárgyalás. A Gyirmót és a Kecskemét közül a lila-fehér színek és a közelebbi fekvés miatt utóbbit választottuk" - áll az újpestiek honlapján.

A Szusza Ferenc Stadionban a munkálatok április elején kezdődtek, de ez az Újpest hazai mérkőzéseinek megrendezését az előző idényben nem befolyásolta. A kivitelező május 2-án vette birtokba a létesítményt, s az akkori tervek szerint négy hónapig tartott volna a felújítás, szeptemberre készült volna el a stadion. A jelenlegi idényben a lila-fehérek eddig a Vasas otthonában, az Illovszky Rudolf Stadionban játszották hazai meccseiket.

Az átépítésig nem lesz meccs a Szuszában Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Őze István, az UTE klubizgatója a múlt héten azt mondta, hogy az anyaegyesület nem illetékes a létesítmény felújításában, de úgy tudja, a munkálatok jövő csütörtökön fejeződnek be, ezt követően kezdődhet a műszaki átadás, majd az esetleges hibák felmérése, javítása, illetve a hiánypótlás, ami három hétig tarthat, de ez függ a javítandó munka nagyságától és az időjárástól. Szavai alapján az újpesti labdarúgócsapat legkorábban november 26-án a Mezőkövesd elleni bajnoki találkozón térhet vissza a Szusza Ferenc Stadionba, amelynek befogadóképessége a felújítás során 13 501-ről 12 670-re csökken, a vendégszektorban 2620 szurkoló fér el.