Vágólapra másolva!
László Csaba otthonra lelt Dunaszerdahelyen, ahol október 20-án vette át a DAC irányítását. Az 52 éves erdélyi magyar szakember szerint csak a magyar válogatott és a Ferencváros tud olyan érzelmeket kiváltani a szurkolókból, mint a felvidéki klub. Az Origónak azt mondta, olyan futballországba csöppent, ahol a most épülő stadion templom, szentély és kulturális központ is egyben.

A múlt vasárnap az ősi rivális, a pozsonyi Slovan elleni rangadót 1-0-ra elveszítette a csapata. Igazságos eredmény született?

Legalább egy pontot szerettünk volna elhozni, döntetlenszagú is volt a meccs. Csak saját magunkat okolhatjuk, mert a 83. percben a középpályán nagyot hibáztunk, Priskin Tamás pedig büntetett.

László Csaba a Slovan elleni meccsen Forrás: Fcdac.sk

Beszélt utána Priskinnel?

Igen, bárkinek gólt lő, annak nagyon örülök, de most nem tudtam. Mondtam is neki, hogy sajnos nem gratulálhatok a góljához. Tomi egyébként nagyszerű srác, úgy láttam, nem örült a góljának,

Beszéltem utána a Slovan egy másik szlovákiai magyar játékosával, Saláta Kornéllal is, akit szintén nagyszerű focistának tartok, el akartam vinni annak idején a Fradiba, később a skót Heartshoz is, de nem sikerült megegyezni.

A meccs utáni sajtótájékoztatón is részese volt egy kisebb közjátéknak.

Igen, az asztalon lévő tábla mindkét oldalára rosszul írták ki a nevemet a pozsonyiak. Az egyiken Lásló Czaba, a másikon Lásló Csaba szerepelt, gondoltam, leírom nekik helyesen.

A Slovan marketingigazgatója bocsánatot kért.

Azt mondta, elteszi ezt a cetlit, hogy legközelebb biztosan jól írja le. Nem volt semmi probléma, elütöttük humorral a dolgot.

Rögtön az elején, majd 6:32-nél látható a névátírás:

És az adott tábla:

Az összefoglalót nézve, mintha több dunaszerdahelyi szurkoló lett volna a pozsonyi meccsen.

Igen, mert a Slovan stadionját is építik, így addig a városi rivális, az Inter Bratislava pályáján játszik. Ez olyan, mintha a Fradi az Újpest pályáján játszaná a hazai összecsapásait, a Slovan szurkolói pedig úgy döntöttek, hogy ezért nem látogatják a meccseket.

Három bajnokin egy győzelem és két vereség eddig a mérlege, a csapat az utolsó előtti, 11. helyen áll a bajnokságban. Mennyire elégedett?

Nagyszombatban mi játszottunk jobban, mégis kikaptunk 1-0-ra, aztán a Mijava otthonából nagy meglepetésre hoztuk el a három pontot, de ha a három meccs képét nézzük, akkor legalább két ponttal többet érdemeltünk volna.

Szinte csak dunaszerdahelyi szurkolók voltak a Slovan elleni idegenbeli meccsen Forrás: Fcdac.sk

A csapat idei gyengébb szereplésében mekkora szerepe van annak, hogy az épülő stadion miatt idegenben kell játszani a meccseket?

Nyilván van szerepe. Az elődöm, Németh Krisztián régóta itt van a klubnál, játékosként is itt futballozott. Szívén viselte a DAC gondjait, de egy kis vérfrissítésre volt szükség, fel kellett rázni a csapatot. A rossz szereplésben az is közrejátszott, hogy sok volt a sérült, például az egyik legjobb csatárunk, Szarka Ákos még most sem játszhat. Éppen ezért kevés gólt lőttünk, és mellette sokat is kaptunk.

Egyébként külön szeretném kiemelni, hogy itt nem úgy mennek a dolgok, hogy elküldik a klubhoz kötődő embereket, Németh Krisztián is a klub alkalmazottja maradhatott.

A Slovan elleni kezdőcsapat Forrás: Fcdac.sk

Mik a távolabbi célok?

A jelenleginél stabilabb csapattal kell nekivágni a következő szezonnak. Akkor már a teljesen kész, 13 ezres stadionban várhatjuk az ellenfeleket. Azt akarjuk, hogy aki belép ebbe a katlanba, az tudja, hogy innen nem visz el pontot.

Mindig kell, hogy legyen egy mag, amely az öltözői hangulatot meghatározza, amelynek tagjai itt vagy Dunaszerdahely környékén nevelkedtek. Minden nagy csapatnál így van ez, elég csak a Bayern Münchenre vagy a Barcelonára gondolni, ott is vannak a helyiek, a régóta a klubnál lévő játékosok, és köréjük vesznek sztárokat.

hogy tudják a klub történetét, a jelenét, hogy milyen érzelmek vannak a DAC-on belül. Éreztetni kell az újakkal, hogy ha itt játszol, akkor az több mint játék. Nincs minden klubnál ilyen fajta érzelem.

Rengeteg helyen dolgozott már. Mihez tudná hasonlítani a felvidéki magyar csapatot?

Felemelő érzés, ahogy a dunaszerdahelyi szurkolók a csapathoz viszonyulnak, magukévá teszik a DAC minden lélegzetvételét. Lehet velem vitatkozni, és minden tiszteletem az összes magyar klubé, de én úgy gondolom, hogy

Szerencsés vagyok, hogy mind a három együttesnél dolgozhattam. Dunaszerdahelyen is sokkal több érzelmet visznek a stadionba a szurkolók abból kifolyólag, hogy hol élnek, és mit jelent nekik ez a klub. A DAC drukkerei megérdemlik, hogy a csapat küzdjön értük és a klubért. Itt, ha veszítesz, akkor is melletted állnak a drukkerek, és megtapsolnak, ha látják, hogy küzdesz a pályán.

Az igaz, hogy a szurkolók bejárnak a stadion építkezésére?

Igen, én ilyet még sehol nem láttam a világon. Munkaidő előtt és után mindennap 20-30 ember kijön, a sporttelep tele van nyugdíjasokkal, leülnek, beszélgetnek, mintha a csapat edzésére jönnének ki. Elképesztő, hogy mit jelent a helyieknek a futball.

A Csallóközben ennek a közösségnek nem stadion, hanem egy szentély épül, egy templom, egy művelődési ház.

Magyarországon el sem tudják képzelni, hogy mi van itt.

Bejárnak az építkezésre – a fotót hétfőn készítette nekünk egy dunaszerdahelyi szurkoló Forrás: Mórocz Tamás

Erdélyi emberként mit gondol, mennyire hasonló a dunaszerdahelyi és az erdélyi közösség?

Székely emberként tudom, hogy az anyaország mindig nagyon fontos támasz volt a kisebbségnek. Nekem ez a közösségi érzés nem új. Szlovákiában Dunaszerdahely a magyarság központja, míg Erdélyben az én szülővárosom, Székelyudvarhely. Olyan csapatot vezetek, amellyel átélhetem a szülőhazám érzéseit, így a munkámban nemcsak a szakma, hanem az érzelem is dominál.

Pályaív

László Csaba a német Kerpennél dolgozott először edzőként. A 2004/2005-ös szezonban a Ferencvárost irányította, amellyel második lett a bajnokságban, majd csapatával az UEFA-kupa csoportkörében szerepelhetett. Ezzel párhuzamosan Lothar Matthäus szövetségi kapitány segítőjeként dolgozott a magyar válogatottnál. Később ugandai és litván szövetségi kapitány is volt. A skót Hearts csapatát a harmadik helyig vezette, amivel elérte, hogy mind az újságírók, mind a játékosok megválasztották az év edzőjének Skóciában. Dolgozott Belgiumban is a Charleroinál, legutóbb pedig az MTK vezetőedzője volt.

Az itt élő embereknek nagyon fontos, hogy meg tudják őrizni a magyarságukat, ezért a klub tulajdonosa, Világi Oszkár rengeteget tesz. A sporton keresztül ideköti a magyar embereket, például akadémiát is épít. Tíz edzőpálya és két főpálya lesz, ebből hat pálya már kész van. Arra az építkezésre is járnak ki a szülők, sőt,

Annál nagyobb dolgot, amit a tulajdonos kitalált, ennek a közösségnek nem lehet adni. Munkahelyet teremtett vele, benne van a jelen és a jövő. Sokfelé lehet tenni a pénzt, de amit ő ide felhúz, az örökké megmarad. A helyiek tisztelik és szeretik is őt, azonosulni tudnak vele, mivel közülük való. Úgy érzem magam, mint Alice Csodaországban, vagy inkább Csaba Futballországban.

Az elmaradhatatlan Nélküled még a régi stadionban:

Ennek az érzésnek is komoly szerepe volt abban, hogy elvállalta a DAC irányítását?

Természetesen. Mióta eljöttem az MTK-tól, megkerestek Görögországból, Ciprusról, két skót másodosztályú csapattól, de egyiknél sem éreztem úgy, hogy érdemes lenne belevágni. A DAC hívása után viszont gyorsan megegyeztünk.

Mikorra készül el a stadion?

Nagyon sok építkezést láttam, de ilyen tempóval és ilyen odaadással, nem sok helyen láttam dolgozni a munkásokat. A főtribünök már állnak, a jelenlegi állapotok szerint november 19-én már otthon játszhatunk, de ez még változhat.

A hétfői állapotok a stadionban:

Nem vérzett egy kicsit a szíve, amikor látta, hogy átadják az MTK stadionját?

Tévében néztem a Sporting Lisszabon elleni nyitómeccset. Szívesen dolgoztam a klubnak, nagyon sok jó barátot hagytam magam után, de úgy éreztem, mintha Magyarországon nem akarnák megérteni, hogy mit szeretnék. Én nem szeretem a langyosat, előremegyek, szeretek változtatni a dolgokon, és úgy éreztem, hogy ezért ismét külföldre kell mennem.

Mi a legszembetűnőbb eltérés a magyar és a szlovák foci között?

Két szomszédos országról, sőt, valahol ugyanarról a népről beszélünk, mégis teljesen más a labdarúgás. Míg Magyarországon a technikásabb, taktikusabb, hátulról lassan építkező játékot, addig itt a dinamikusabb focit preferálják. Többet keresik az egy-egy elleni párharcokat, de az edzésen ugyanúgy észrevehetőek ezek az elemek, a kőkemény ütközések, a dinamikus, gyors foci. Ugyanez a játéka a szlovák válogatottnak is, amelynek több tagja nyugat-európai bajnokságokban játszik, és tényleg játszik is, nem csak a padot koptatja.

Ami még meglepett, hogy a szlovák U21-es válogatottban, amely már továbbjutott a selejtezőcsoportjából, csupán három játékos játszik Szlovákiában, a többi mind külföldön van és ott is beverekedte magát a kezdőbe. De az egész szlovák utánpótlás nagyon erős.

Hova tenné a DAC-ot a magyar NB I-ben?

A középmezőnybe. Szlovákiában is oda tartozunk a játékerőt tekintve.

A Hertha Berlin edzője, Dárdai Pál az M4 Sportnak a minap azt nyilatkozta, hogy a magyar futballszakma nem készült fel kellően az Európa-bajnoki sikerre, amit nem tudtak meglovagolni. Egyetért vele?

Székely ember vagyok, aki azt mondja, hogy ebben is van valami, de szerintem az igazságot máshol kell keresni. Nagyon örülök annak, hogy Pali megtalálta a helyét a Herthánál, és annak is, hogy a válogatottal is sikeres volt. Ugyanakkor nem gondolom, hogy a magyar szövetségben nem próbálták meg a legjobb tudásuk szerint meglovagolni a sikert. A válogatott ma is meg tudja mozgatni a szurkolókat, telt ház van a meccseken, de a nemzeti csapat

Nem a válogatott nem tett eleget a magyar labdarúgásért, hanem a klubok nem tudnak európai kupaporondon maradandót alkotni.

László Csaba szerint a klubok életébe nem szólhat bele a válogatott Forrás: Fcdac.sk

Dárdai Pál azt is mondta, hogy a világbajnoki selejtezők előtt rosszul tűzték ki a célt. A kijutást kellett volna megcélozni. Mivel ez nem történt meg, ezért nem sikerült jól a Feröer elleni nyitómeccs, majd annak a döntetlennek a terhét vitte tovább a válogatott, és ezért kapott ki Svájctól. Ezzel egyetért?

Azzal, hogy Feröeren az első meccsen elveszítettünk két pontot, nagyot hibáztunk, Svájc ellen pedig pechesek voltunk, megérdemeltük volna legalább a döntetlent. De azt azért látni kell, hogy a válogatottból visszavonultak játékosok, és lassan egy új csapatot kell építeni. Lehetnek rosszabb és jobb pillanatai ennek az újjáalakuló nemzeti tizenegynek, de reálisan nézve a csoportunkban Portugália és Svájc is előttünk jár. Ennek a csapatnak nem a mostani vb-sejtezőben kell nagyot dobnia.