Vágólapra másolva!
Jövő nyáron védhet legközelebb Bogdán Ádám, aki ennek ellenére nem adja fel, és tudja, hogy jó kezekben lesz, mivel a térdműtétje után a Liverpoolnál csinálja végig a rehabilitációt.

"Már-már vicces, ahogy megsérültem, a hazaadott labdát vettem át, amikor kicsit beragadt a lábam, mindjárt hallottam, hogy valami elpattan, de azt reméltem, csak a porc. Mint utóbb kiderült, az is sérült, a keresztszalag viszont elszakadt. Most meg kell várni, amíg elmúlik a duzzanat, azt követően,

- nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bogdán Ádám, aki az angol másodosztályú Barnsley-Wigan (0-0) meccsen szenvedett keresztszalag-szakadást és porcleválást a térdében.

A 41 éves Jääskeläinen váltja a kapuban

Egy ilyen jellegű sérülés hat-kilenc hónap kihagyást jelent,

vagyis ebben az idényben szinte már biztosan nem védhet a kapus, aki ennek ellenére optimista, mivel a Liverpoolnál végezheti a műtétje után a rehabilitációt, vagyis biztosan jó kezekben lesz. "Úgy tűnik, az én pályámat a sérülések bontják szakaszokra, másokét a forma.

A Wigan a Barnsley elleni pontszerzés ellenére

utolsó előtti helyen áll a Championshipben,

és Bogdán sérülése után valószínűleg korábbi boltoni csapattársára, a 41 éves finn Jussi Jääskeläinenre hárul a feladat, hogy bravúrokkal adjon stabilitást a csapatnak.