Már második az NB I-ben a Honvéd

Berecz Zsombor
Budapest, 2016. november 19. Az angyalföldi Berecz Zsombor (b) és a ferencvárosi Emir Dilaver az OTP Bank Liga 16. fordulójában játszott Vasas - Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a kispesti Bozsik József Stadionban 2016. november 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Liga 18. fordulójában sorozatban 9. meccsén maradt veretlen az MTK-val ikszelő Újpest, a Paks pedig hosszú idő után tudott hazai pályán nyerni. A Honvéd a második helyre jött fel (a Vidi még visszaelőzheti) gyirmóti sikerével, a Vasasnak pedig nem okozott gondot a Diósgyőr legyőzése.

A listavezető Vasas magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a vendég Diósgyőr felett. Az angyalföldiek - akik stadionjuk felújítása miatt a kispesti Bozsik Stadionban fogadták a DVTK-t - négy nyeretlenül megvívott meccs után győztek ismét.

Az első félidőben a kezdetektől a Vasas irányította a játékot, a Diósgyőr a védekezésre figyelt, egy-egy ellentámadásból próbált veszélyeztetni. A DVTK ugyanakkor sokat köszönhetett a kapusának, Ivan Radosnak ugyanis nagy szerepe volt abban, hogy a szünetre gól nélküli döntetlennél vonultak a felek.

Berecz Zsombor a DVTK ellen is betalált Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A fordulás után nem sokkal egy öngóllal került hátrányba a borsodi csapat, amely annyira megzavarodott ettől, hogy három perccel később újabb gólt kapott, ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs. A Vasas ugyanakkor magabiztossá vált az előny birtokában, sőt a 75. percben - szép összjátékot követően - harmadszorra is betalált.

Vasas FC-Diósgyőri VTK 3-0 (0-0)
Bozsik-stadion, 2225 néző, v: Vad II
gólszerzők: Németh M. (58., öngól), Vaskó (61.), Berecz (75.)
sárga lap: Burmeister (47.), illetve Lázár (43.)

Vasas: Nagy G. - Burmeister (Vaskó, 47.), Korcsmár, Ristevski - Hangya, Berecz (Czvitkovics, 77.), Vida, Murka - Pavlov, Ádám (Király, 68.), Remili

Diósgyőr: Rados - Lázár, Jagodinskis, Németh M., Eperjesi (Bacsa, 65.) - Dausvili - Bognár, Kitl, Nemes, Vela (Delgado, 73.) - Makrai

Már második a Honvéd

A Budapest Honvéd szombaton négygólos győzelmet aratott az utolsó helyen álló Gyirmót vendégeként. A kispestiek öt bajnoki találkozó óta veretlenek, ebből négyszer nyertek, míg az újonc sorozatban hetedik meccsén maradt alul az NB I-ben.

A kispestiek az egész első félidőben fölényben futballoztak, ám valamennyi helyzetüket elpuskázták. Az újonc Gyirmót ritkán szabadult ki a szorításból, de Grófot akkor sem sikerült komolyan tesztelniük. A második félidőben már

érvényesítette a papírformát és fölényét a Honvéd,

bő negyedóra alatt kétszer is bevette Sebők kapuját, ezzel tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzést. A hátralévő időben visszavett a tempóból a fővárosi csapat, de így is szerzett újabb két gólt, azaz magabiztos sikerrel távozott Gyirmótról.

Gyirmót FC-Budapest Honvéd 0-4 (0-0)
Gyirmót, 1000 néző, v.: Pintér
gólszerzők: Prosser (49.), Holender (61.), Kamber (78.), Hidi (83.)
sárga lap: Filkor (80.), illetve Koszta (72.)

Gyirmót FC: Sebők Zs. - Achim, Jancsó, Lengyel D., Présinger - Vass P., Kiss M., Filkor, Bori (Simon An., 56.) - Csiki (Simon At., 75.), Novák (Sallai, a szünetben)

Budapest Honvéd: Gróf - King, Botka, Lovric, Kamber - Gazdag, Hidi, Prosser (Vasiljevic, 63.) - Holender (Hajdú, 77.), Eppel, Koszta (Zsótér, 73.)

Poór fontos góllal lett százados

Az MTK házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott az Újpest FC-vel. Az első félidőben az Újpest támadásai voltak veszélyesebbek, ami az eredményben is megmutatkozott: Enis Bardhi góljával a szünetben a vendégek vezettek. A hajrában Nemanja Andric a kapufát találta el. A második félidőben

a századik NB I-es mérkőzését játszó Poór Patrik jóvoltából egyenlített az MTK

, amely átvette a kezdeményezést, de újabb gól egyik oldalon sem született már.

Enis Bardhi (b) góljával még vezetett az Újpest Forrás: MTI/Illyés Tibor

MTK Budapest-Újpest FC 1-1 (0-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2584 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Poór (49.), illetve Bardhi (17.)
sárga lap: Vukmir (78.), illetve Heris (67.), Diarra (73.)

MTK: Petkovic - Baki, Poór, Vukmir, Vadnai - Vass Á., Katona (Szabó, 88.), Kanta J. - Gera D. (Okuka, 89.), Torghelle (Nikac, 94.), Ramos

Újpest: Banai - Heris, Mohl, Kecskés, Windecker - Bardhi (Cseke, 61.), Balogh B., Diarra, Balázs B. - Andric (Angelov, 86.), Lázok (Perovic, 61.)

Elmozdult a kiesőhelyről a Paks

A Paks hazai pályán 2-1-re legyőzte a Haladást. A tolnai csapat ezt megelőzően legutóbb a hatodik fordulóban, augusztus 17-én nyert hazai pályán.

A hazai csapat rögtön magához ragadta a kezdeményezést, elsősorban Szakály futballozott agilisan, büntetőt is kiharcolt, amelyet Koltai értékesített. Nem sokkal a fordulás előtt Gaál egy remek lövéssel egyenlített. A játék képe a második félidőben sem változott, a Paks akarata érvényesült és több helyzetet is kialakított.

A 60. percben Szakály ritkán látható gyönyörű megoldással szerzett vezetést a hazaiaknak, egy hosszan előre ívelt labdát védője szorításában egy pattanás után 18 méterről külsővel emelt a kapuba. Ez a klasszis gól el is döntötte a három pont sorsát, a Paks pedig elmozdult a kieső helyről.

Paksi FC-Swietelsky Haladás 2-1 (1-1)
Paks, 1100 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Koltai (13., 11-esből), Szakály D. (60.), illetve Gaál (38.)
sárga lap: Hahn (73.), Laczkó (80.), illetve Ars (93.)

Paksi FC: Kemenes - Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Szabó J. - Papp K. - Koltai (Vernes, 82.), Kecskés (Bartha, 51.), Bertus, Szakály D. (Laczkó, 78.) - Hahn

Swietelsky Haladás: Gyurján - Polgár (Schimmer, 75.), S. Wils, Hegedűs (Angyal, 88.), Bosnjak - Kovács L., Jagodics, Rácz - Gaál, Tóth M. (Ars, a szünetben), Halmosi

Menetel a Mezőkövesd

A házigazda Mezőkövesd 2-0-ra legyőzte a címvédő Ferencvárost, és már hét meccs óta veretlen, ezek közül ötön nyert.

Mezőkövesd Zsóry-Ferencváros 2-0 (1-0)
Mezőkövesd, 3500 néző, v: Szabó Zs.
gólszerző: Molnár G. (44.), Bacelic-Grgic (80. - 11-esből)
sárga lap: Mevongou (55.), illetve Cukic (37.), Nagy D. (79.)

Mezőkövesd: Tujvel - Vági, Hudák, Szeles, Gohér - Kink (Pauljevic, 77.), Molnár G., Mevongou (Devecseri, 91.), Hegedűs (Tóth B., 52.), Bacelic-Grgic - Strestík

FTC: Dibusz - Dilaver, Nalepa, Pintér (Nagy D., a szünetben), Leandro - Cukic, Lovrencsics (Radó, a szünetben), Gera, Hajnal, Rju - Busai (Böde, 64.)

Ahogy a többi mérkőzésen, a mezőkövesdi Városi Stadionban is a brazil Chapecoense játékosaira és a hétfői repülőgép-szerencsétlenségben elhunytakra emlékeztek a kezdés előtt. A vendégek edzője, Thomas Doll eltiltása miatt nem ülhetett le a kispadra, Máté Csaba helyettesítette.

Az első félidő első fele mezőnyjátékkal telt, mindkét csapat nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre. Fél óra elteltével aztán mindkét oldalon kimaradt egy-egy nagy helyzet, közvetlenül a szünet előtt pedig megszerezte a vezetést a hazai csapat: Pintér hibáját kihasználva Molnár lőtte a kapuba a labdát.

A szünet után inkább a mezőkövesdi térfélen zajlott a játék, de az FTC fölénye leginkább csak a labdabirtoklásban mutatkozott meg. A hazaiak többször is veszélyeztettek kontrákból, egy ilyen végén a menteni igyekvő Nagy Dominik kézzel ért a labdába a 16-oson belül. A büntetőt értékesítette a Mezőkövesd, ezzel véglegessé vált, hogy a hazaiaké a három pont.

A tabella:
1. Vasas 34 pont
2. Videoton 33
3. Budapest Honvéd 31
4. Ferencváros 29
5. Mezőkövesd Zsóry 27
6. Swietelsky-Haladás 25
7. Újpest 24
8. Debrecen 20 (20-24)
9. Paks 20 (17-24)
10. MTK Budapest 19
11. Diósgyőr 18
12. Gyirmót 13

A góllista élcsoportja:
8 gólos: Feczesin (Videoton), Djuricin (Ferencváros)
7 gólos: Bardhi (Újpest), Böde (Ferencváros), Lanzafame (Honvéd), Lazovic (Videoton)
6 gólos: Ádám M. (Vasas), Eppel (Honvéd), Gaál (Haladás), Scepovic (Videoton)