Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs szerint az elején nehezen ment neki a beilleszkedés, de mostanra csúcsformába került az emírségekbeli al-Vahda labdarúgócsapatában.

A magyar válogatott 30 éves szélsője a Nemzeti Sportnak arra a kérdésére, hogy a legjobb helyen van-e, így válaszolt: "Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy igen. Profi, irigylésre méltó, kifogástalan körülmények között készülhetek a meccsekre,

Arról nem is beszélve, hogy rengeteg edzőpálya, kiszolgálóhelyiség áll rendelkezésünkre."

Pihenésre is jut azért idő Forrás: Instagram/Dzsudzsak Balazs

Dzsudzsák ismét elmondta, hogy az Európa-bajnokság után szeretett volna topligába szerződni, de csak a Herthától volt komoly ajánlata. Ő meg is egyezett Dárdai Pál csapatával, de akkori együttese, a Bursaspor túl sok pénzt kért érte.

"Elkeserítő, hogy mi, magyarok ennyire nem kellettünk a – büszkén mondhatom – bravúros Eb-szereplés után.

Biztos meglepő lesz, amit mondok, de legszívesebben otthon futballoznék.

Irigylem néhány korábbi csapattársamat, hollandokat, németeket, oroszokat, akik megtehetik, hogy otthon, a saját környezetükben léphetnek pályára hetente. Nekem ez hiányzik. Szívesen játszanék otthon egyszer."

Így ünnepelték az ázsiai BL-be való bejutást:

Bravooo Guys we are in Asian Champions League ⚽️

Dzsudzsak Balazs (@balazsdzsudzsak7) által közzétett fénykép,

A magyar játékos elárulta, hogy új csapatánál az elején voltak gondjai, de sikerült beilleszkednie. "Amikor például orvosi vizsgálatra vittek, ötvenkét fokot mutatott a hőmérő. Álló helyzetben szakadt rólam a víz,

arra gondoltam, ez így pokoli, embert próbáló feladat lesz.

A vezetőség nyugtatgatott, azt mondták, szokjam meg a klímát. Az elején szenvedtem, de most már kijelenthetem, csúcsformában vagyok."

Kádár is keletre igazol