Vágólapra másolva!
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is a jelöltek között van a Német futball nagykövete díjra. Az elismerést azok a német futballszakemberek kaphatják meg, akik hazájukat képviselve érnek el kimagasló eredményeket a világ különböző pontjain.

"Nagyon nagy megtiszteltetés számomra ez a jelölés. Németország neve kötelez, hiszen mindannyian tisztában vagyunk a német futball hagyományaival. Ezért igyekeztem mindig úgy dolgozni, hogy méltóképpen képviseljem a hazámat, miközben, természetesen, igyekeztem, hogy minél jobb kapcsolatot alakítsak ki azzal az országgal, ahol éppen dolgozom, jelen esetben Magyarországgal" – mondta Bernd Storck, mielőtt átvette a jelölésről szóló oklevelet, valamint egy Berlint jelképező kis medveszobrocskát.

Bernd Storck átveszi a jelölésről szóló oklevelet Roland Bischoftól Fotó: Polyák Attila - Origo

"Pályafutásom minden állomásán voltak örömteli pillanatok. A legnehezebb dolgom talán Kazahsztánban volt, ahol egészen más a környezet, a mentalitás, ami néha igencsak megnehezítette a dolgomat – idézte fel külföldi munkája állomásait Bernd Storck. – Görögországban is nagyon jól éreztem magam,

A díjat 2012-ben alapította Roland Bischof, azzal a céllal, hogy évről évre elismerjék azokat a német szakembereket, akikre hazájukban ugyan kevesebb figyelem jut, ugyanakkor komoly eredményeket érnek el a világ különböző pontjain.

"A kezdeményezésünk az egész világra kiterjed, olyannyira, hogy a német külügyminisztérium is folyamatosan nyomon követi a munkánkat" – mondta Roland Bischof, aki külön örömét fejezte ki, hogy a díj ötéves jubileumát részben Budapesten ünnepelhetik, ami a magyar főváros testvérvárosából, Berlinből érkező vendégnek különösen fontos.

Roland Bischof Fotó: Polyák Attila - Origo

"A kezdeményezésünk lényege, hogy Németországon kívül dolgozó edzőket díjazzunk. Olyanokat, akik valóban fontos eredményeket érnek el, illetve akiknek a munkája és a viselkedése példaértékű lehet."

Roland Bischof hangsúlyozta, hogy már a jelölés ténye is komoly eredmény, és ebben, habár sokat nyom a latban a tavalyi Európa-bajnokságon a magyar válogatottal elért eredmény, Bernd Storck esetében az is fontos szempont volt, hogy az elmúlt nyolc évben nem egyszer igen nehéz körülmények között – például Kazahsztánban – dolgozva igyekezett hozzájárulni a labdarúgás népszerűsítéséhez.

A jelölés során fontos szempont, hogy nemcsak a legismertebb edzők – mint a 2015-ben díjazott Jürgen Klinsmann –, hanem azok a szakemberek is előtérbe kerüljenek, akikről jóformán csak a szakma tud. Ilyen az a

Monika Staab, aki az elmúlt évtizedekben közel hatvan, többnyire muszlim országban dolgozott női labdarúgókkal.

"A díj kapcsolódik egyfajta társadalmi célhoz is, ezért a díjazott edzőket arra kérjük, hogy az elismeréssel járó pénzdíjat egy alapítvány számára ajánlják föl." Bernd Storck a jelöléssel járó pénzdíjat a Csányi Alapítványnak ajánlotta föl. Amennyiben május 16-án Berlinben ő veheti át a fődíjat, akkor az alapítvány számára tett felajánlás összege is növekedni fog.

A jelölés része, hogy a jelölő szervezet néhány napot a jelöltekkel tölt, megfigyelve őket saját környezetükben, hogy élnek a választott országban, hogy dolgoznak, milyen kapcsolatot ápolnak az ott élőkkel.

A díjra, mint azt Roland Bischof az Origo kérdésére elmondta, a hatfős zsűri választja ki a jelölteket, és kezdetben mindig meglepődnek, hogy milyen sok német szakember dolgozik külföldön. A kezdeti listát aztán folyamatosan szűkítik, és végül mintegy harminc jelölt közül kerül ki a fődíjra esélyes három kandidáló.

Mindkét félnek megtiszteltetés a jelölés Fotó: Polyák Attila - Origo

A díjnak három kategóriája van, a fődíjat kapják az edzők, a másik két díj egyikét egy játékos kapja, illetve van egy közönségdíj is.

A díjra minden évben három jelölt van. Idén Bernd Storck mellett Horst Kriete és Michael Krüger neve szerepel még a listán. Előbbi a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) instruktoraként dolgozva, közel 30 országban népszerűsítette már a labdarúgást. Dolgozott Vietnamban, Szomáliában, Nigériában és Dél-Afrikában is, 2005-től 2009-ig pedig a kínai szövetség munkáját segítette tanácsadóként. Napjainkban a nepáli szövetséget erősíti.

A fődíj harmadik jelöltje Michael Krüger, aki 1995 óta dolgozik Afrikában, ahol nyert már afrikai kupagyőztesek kupáját az egyiptomi Arab Contractors csapatával, valamint szudáni bajnokságot és kupát.

Legenda a zsűriben

Az említett hattagú zsűriben helyet kapott Rainer Holzschuch, akik 1983 és1988 között a német szövetség (DFB) sajtófőnöke volt, ma pedig a legnagyobb német sportlap, a Kicker kiadója, illetve Martin Schaefer, a német külügyminisztérium szóvivője, Doris Fitschen, a német női futballválogatott korábbi másodedzője, Peter Lohmayer színész, valamint a Hoffenheim jelenlegi játékosmegfigyelője, Lutz Pfannenstiel, aki az egyetlen futballista a világon, aki a FIFA mind a hat tagszövetségében pályára lépett hivatalos mérkőzésen. A zsűri legnagyobb becsben tartott tagja viszont kétségkívül Uwe Seeler, aki a Hamburger SV történetének legeredményesebb gólszerzője, világbajnoki ezüst- (1966) és bronzérmes (1970) német válogatott csatár.

A korábbi díjazottak között olyan kiváló szakemberek, illetve játékosok vannak, mint Gerot Rohr, Emre Can (2016), Jürgen Klinsmann, Thomas Hitzlsperger, a világbajnok Mesut Özil, az Arsenal sztárja (2015), Andre Schürrle, aki szintén tagja volt a 2014-ben vb-t nyerő német csapatnak (2014), vagy Dietmar Cramer és Sami Khedira, a Real Madrid korábbi, a Juventus jelenlegi középpályása (2013).