Vágólapra másolva!
Csupán három magyar egység nem jutott döntőbe a kajak-kenu MOL Világkupa pénteki előfutamain. "Ha nem támaszkodnék a lapáton, össeesnék" - mondta Vajda Attila a sikerrel megvívott 1000 méteres kenufutama után. A vb-címvédő női négyes nagyon simán kvalifikálta magát a fináléba.

Vajda Attila sérülten vágott neki az 1000 méter selejtezőjének, de hazai pályán semmiképp nem akart kudarcot vallani. Nem is vallott, nagy küzdelemben kiharcolta a döntőbe jutást, ahol majd egy másik magyar, Sarudi Pál lehet az egyik legnagyobb ellenfele.

"Ha nem támaszkodnék a lapáton, össeesnék. Sajnos érzem még a sérülésem" - mondta a Démász-Szeged versenyzője, aki délután már 500-on áll rajthoz. Peking olimpiai bajnokának a közepes távon kiírt Kolonics György emlékfutam megnyerése az egyik fő célja ezen a hétvégén.

Könnyebb sikert aratott a többi magyar egység, Kucsera Gábor például idei legjobbjával jutott döntőbe, míg a kenus párosok százszázalékosan szerepeltek az előfutamokon: Tóth Márton és Mike Róbert, valamint a Sáfrán testvérek is győzelemmel mutatkoztak be.

"Kilencven százalékos pályát mentünk, de az olimpiai bajnokokat így is megvertük. Remélem a döntőben is jók leszünk" - mondta a Pekingben győztes Bahdanovics testvérpárt legyőző Sáfrán Mátyás.

A párosok között női egységeink (Hegyi Zomilla, Dira Zsófia és Medveczky Erika, Benedek Dalma), valamint a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kettős is futamgyőzelemmel jutott be a fináléba. Csak Szalai Tamásnak és Kökény Rolandnak kellett túlóráznia, ám a fiúknak jót tett a középfutam, mert minden egyes pálya összeszokottabbá teszi az egységüket.

Férfi K-4 1000 méteren két új, fiatal egység mutatkozott be. A Holpert Ervin, Boros Gergely, Dombi Rudolf, Hadvina Gergely összetételű csapathajó és a Tóth Dávid, Szabó Balázs, Noé Milán, Dudás Miklós alkotta négyes egyaránt futamgyőztesként szerzett magának helyet a döntőben.

Vb-címvédő női négyesünk (Kozák Danuta, Kovács Katalin, Janics Natasa, Benedek Dalma) egy laza pályával lépett tovább, ahogyan Benedek Dalma mondta: minden csapás élvezet volt a hajóban. Ugyanez nem sikerült a Groholy Orsolya, Tóth Dzsenifer, Vad Ninetta, Sarudi Alíz összetételű fiatal csapathajónak, valamint egyesben Hufnágel Tibornak és Groholy Orsolyának. Utóbbiak a B-döntőben szállhatnak majd vízre.

A további program:

szombat:
200 m-es elő- és középfutamok 8.30-
női K-4 500 m-es, illetve 1000 és 5000 m-es döntők: 15.30-

vasárnap:
500 m-es döntők 10.00-
200 m-es döntők 16.00-