[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

Sebestyén Péter

[origo]|2010. 04. 29., 15:41|Utolsó módosítás:2010. 06. 18., 20:54|

Hatéves kora óta motorozik, kilencéves kora óta indul felnőtt mezőnyben. A magyar gyorsasági motorsport junior utánpótlásának nagy reménysége.

2005-ben megnyerte a magyar robogó-bajnokságot, 2006-ban a négyszeres bajnokkal azonos pontszámmal végzett az első helyen a Nemzetközi Magyar Gyorsasági Oldtimer Bajnokságon. Fiatal kora miatt akkor még csak Romániában indulhatott el a 125 köbcentisek géposztályban, ahol egy második és egy első helyezést ért el.

Tehetségét külföldi szakemberek is elismerték és ennek köszönhetően két sikeres évet töltött a Red Bull MotoGP Rookies kupasorozatban, aminek 23 fős mezőnyébe 1200 jelentkező közül választották be.

2008-ban - többek között a MOL támogatásának köszönhetően - szerepelt az Alpok-Adria sorozatban, ahol második helyet ért el, mely lehetővé tette számára, hogy az Eb spanyolországi futamán is elindulhasson.

2009-ben a spanyol bajnoki sorozatban szeretne bizonyítani, ahol indulását Talmácsi Gábor csapata segíti. Ebben az évben gumik és üzemanyag vásárlásához kapott támogatást a MOL Tehetségtámogató programban.

Eseménynaptár 2010
  • Július 2. - Kajak-kenu Európa-bajnokság, Trasona
  • Július 4. - MotoGP, Katalán Nagydíj, Barcelona
  • Július 18. - MotoGP, Német Nagydíj, Sachsenring
  • Augusztus 15. - MotoGP, Cseh Nagydíj, Brno
  • Augusztus 19-22. - Kajak-kenu vb, Poznan
Fan Club
Babos párosban megnyerte a Roland GarrostA magyar Babos Tímea és az amerikai Sloane Stephens kettőse nyerte a juniorkorú lányoknál a párizsi nyílt teniszbajnokság párosversenyét.
MOL Tehetségtámogató program
Origo Zrt. © Minden jog fenntartva