Vágólapra másolva!
Sérülése miatt nem vesz részt a hétvégi, szegedi kajak-kenu válogatón Vajda Attila, aki így nem lehet ott a spanyolországi Trasonában július 2-4-én sorra kerülő Európa-bajnokságon sem.

Vajda Attila több mint egy hónapja makacs sérüléssel küzd. Még a május közepén megrendezett szolnoki rangsorolón szenvedett hát- és bordaközi izomgyulladást. A verseny után az orvosok 2-3 hetes teljes pihenést javasoltak Vajdának, de a kenus hazai közönség előtt becsületből még elindult a MOL Világkupán.

"A Világkupa után több orvos is megvizsgált, különböző kezelésekre kellett járnom, és ahogy teltek a napok, rá kellett, hogy jöjjek, a világbajnokság érdekében le kell mondanom az azt megelőző versenyeket" - nyilatkozta Vajda Attila.

A kezeléseknek hála, hétfőn újra edzésbe tudott állni Peking egyetlen egyéni olimpiai bajnoka, aki jelenleg napi egy gyakorlással készül a július végi második válogatóra, ahol beszáll a világbajnoki indulásért folytatott harcba.

"Sajnálom, hogy Attila nem lesz ott az első válogatón és így az Európa-bajnokságon sem, de a jelenlegi helyzetben a legfontosabb, hogy tökéletesen felépüljön és az augusztusi világbajnokságon Poznanban, már újra teljes értékű tagja legyen a válogatottnak." - mondta a kajakkenusport.hu-nak Storcz Botond szövetségi kapitány.