Az első szervezett síversenyeket a XIX. század korai éveiben rendezték, de majdnem egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy egész Európa felfedezze a síelés örömeit. Norvég mintára azonban főleg a sífutás terjedt el, így ezek a versenyszámok kaptak helyet elsőként a téli olimpiákon.
| A téli olimpia sportágai: | ||||||||||||||
|
1988-ban, Calgaryban az addigi klasszikus stílus (azaz nyomvonalban történő haladás) mellett bemutatkozott a szabadstílus, amely már elfogadta az úgynevezett korcsolyázó technikát is.
Salt Lake Cityben négy klasszikus versenyszám (férfi 15 km, férfi 50 km, női 10 km, női 30 km) mellett négy szabadstílusú lesz (férfi és női 1,5 km, férfi 30 km, női 15 km), míg a váltók négy tagja közül kettő ilyen, kettő olyan stílusban fut majd.
Esélyesek
A hölgyeknél az egyik sztár az olasz Stefania Belmondo lehet. Alberville olimpiai bajnoka nyolc ötkarikás és tíz világbajnoki érmet (közte 3 aranyat) gyűjtött pályafutása során. Nem kétséges, Salt Lake City lesz a sífutás nagyasszonyának utolsó fellépése. Az 1969. január 13-án, Vinadióban született olasz hölgy az elmúlt évtized egyik legjobb, legsikeresebb versenyzője lett. Az első Világkupa-sikerét még 1989-ben aratta, éppen Salt Lake Cityben. Pályája során több mint 20 Világkupa-elsőséget szerzett, 55-ször állt Vk-dobogón, sorozatban 11-szer végzett az összetett legjobb tíz helyezettje között.
Aki megszoríthatja, az a szlovák Katerina Neumannova, aki Naganóban már nyert két érmet, egy ezüstöt és egy bronzot, és tagja volt az 1999-es világbajnok szlovák váltónak is. Jelenleg a Világkupa-éllovasa.
A férfiaknál a Világkupában Per Elofsson áll az élen, aki már a 2000-2001-es szezont megnyerte. Elofsson Gunde Svan 1989-es bravúrja óta az első svéd sífutó, aki képes volt kilenc Vk-versenyen is az élen végezni. A tavalyi világbajnokság kétszeres aranyérmese az elemzők szerint akár öt számban is nyerhet, ami új rekord lenne, hiszen három aranynál többet senki nem nyert egyéniben a téli olimpiák története során.
Aki ebben meggátolhatja, az a norvég Thomas Alsgaard, aki első aranyérmét világversenyen mindjárt a lillehammeri olimpián aratta 30 km-en, majd 1998-ban, Naganóban is nyert.
Akik meglepetést okozhatnak
Nők:
Larissza Lzutyina (orosz), Julia Csepalova (orosz), Kristina Smigun (észt), Sabina Valbusa (olasz)
Férfiak:
Silvio Fauner (olasz), Erling Jevne (norvég), Johann Mühlegg (spanyol)
Pincési László
(SZTÁR Sport)
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?