A síugrás legőrültebbek sportja, tartja a fáma. Hiszen ki az a bolond, aki felmászva egy - kezdetben még fából készült - tákolmányra beleugrik a nagy semmibe? Az immáron 140 éves múltra visszatekintő sportág azonban éppen látványossága miatt folyamatosan a virágkorát éli.
| A téli olimpia sportágai: | ||||||||||||||
|
Amerikában az emigráns norvég sportolók honosították meg a síugrást, ennek fő letéteményese Mikkel Hemmestvedt volt, aki 1887-ben, a minnesotai Red Wingben mutatta be tudományát. Az érdeklődésre jellemző, hogy 1938-ban a kétszeres olimpiai bajnok norvég Birger Ruud fellépésére Los Angelesben 88 ezren, Chicagóban 50 ezren voltak kíváncsiak. Az amerikaiak azonban nem bizonyultak túl bátornak, a sportágban a mai napig a japánok és az európaiak viszik a prímet.
Az olimpiákon 1924-től 1960-ig csupán a 90 méteres sáncról történő ugrás szerepelt a programban. 1964-től már 70 méteren, 1988-tól pedig csapatversenyben is hirdettek győztest. Jelenleg az olimpiai viadal három számból, a 90 és a 120 méteres egyéni, valamint a 120 méteres csapatviadalból áll. 1988 óta minden olimpián akadtak kimagasló egyéniségek. Calgaryban Matti Nykanen minden számban aranyat nyert, így ő lett az első síugró, aki egy olimpián háromszor is a dobogó legfelső fokára állhatott. (Ráadásul a norvég Birger Ruud mögött ő a másik síugró, aki meg tudta védeni négy évvel korábbi elsőségét.) Albertville-ben a 16 éves a finn Toni Nieminen, Lillehammerben a német Jens Weissflog, Naganóban pedig a japán Kazujoshi Funaki remekelt.
Síugrásban a mai napig nem rendeznek női versenyeket, igaz, ha visszaemlékszünk az 1988-as olimpiára, és ott a brit öregúrra, Eddy Edwardsra, akkor nem is értjük, miért nem kapnak lehetőséget a hölgyek. Eddi, a "Sas" ugyanis minden számban utolsó lett, még az utolsóelőtti is rávert 30-40 métert. Ennek ellenére "szárnyalása" brit rekordot jelentett.
Esélyesek
A versenyeknek igazából két nagy sztárja lesz, a német Sven Hannawald és a lengyel Adam Malysz. Aki követte az év végi-év eleji, jubileumi, 50. síugró-négysáncverseny küzdelmeit, tanúja lehetett Sven Hannawald sporttörténelmi tettének, amely során a viadal minden állomását megnyerte. Első komolyabb eredményét 18 évesen, 1992-ben érte el, amikor a finnországi Vuokattiban junior vb-t nyert. 1998-ban ugrott be a síugró-elitbe, a német válogatott tagjaként Naganóban olimpiai ezüstérmet szerzett. Ugyanebben az évben ugyanezt a medált szerezte meg, de már csak önmagának köszönhetően a sírepülő vb-n, Oberstdorfban. 1999-ben egy másik négysánc helyszínen, Bischofshofenben csapatban világbajnok, egyéniben 2. lett, s közben sáncrekordot (137 méter) ugrott.
Élete egyik nagy sikerét a 2000-es sírepülő-vb (Vikersund, Norvégia) megnyerésével aratta, ebben az esztendőben övé lett az oslói sáncrekord (132,5 méter) és a skandináv körverseny trófeája. Tavaly a lahti vb-n csapatban nagysáncon arany-, középsáncon bronzérem lett a jutalma, egyéniben pedig nagysáncon a 6. hely. A legutóbbi idényben mind a síugró, mind a sírepülő Világkupa összetett pontversenyében a 9. helyen végzett, míg az évezredforduló négysáncviadalán 4. lett.
Napjaink legjobb síugróját Lengyelországban kell keresnünk Adam Malysz személyében. Malysz 1996 és 1997 között összesen három Világkupa-versenyen indult, s maradt a sereghajtók között. 1998-ban 57., 1999-ben 46., 2000-ben 28. helyen zárta az összetett Vk-t, ehhez képest a tavalyi évezredváltó viadalt soha nem látott fölénnyel nyerte. Wojciech Fortuna 1972-es, sapporói sikere óta soha nem volt ekkora esélye lengyel síugrónak a győzelemre, mint most. Hat éve nem fordult elő, hogy valaki zsinórban öt Világkupa-futamot nyerjen meg, ez az 1995-ös sorozatban az osztrák Andreas Goldbergernek sikerült utoljára. Ráadásul Malysz feltérképezte a helyszínt is: 2001 januárjában a Utah Olympic Parkban is győzött. Sikereiben közrejátszik az is, hogy munkáját a krakkói egyetem két munkatársa, Jerzy Zoladz professzor és Jan Blecharz pszichológus segíti.
Akik meglepetést okozhatnak
Janne Ahonen (finn) Masahiko Harada (japán), Noriaki Kaszai (japán), Martin Höllwarth (osztrák), Andreas Widhölzl (osztrák), Martin Schmitt (német)
Pincési László
(SZTÁR Sport)
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?