49 évesen tér vissza Moses, a gátkirály

Vágólapra másolva!
A CNN csütörtöki adásában Edwin Moses félórás műsorban beszélt arról, hogy komolyan gondolja tavaly augusztusban megkezdett visszatérését, célja először is az, hogy megfussa 400 gáton az 50,5 mp-s, úgynevezett B-szintet, amellyel elindulhatna az Egyesült Államok olimpiai válogatóján, aztán - majd meglátja. Álmai netovábbja a 49 másodperc, ami ugyan messze van húsz éve felállított, és nyolc éven át álló 47,02 mp-es világrekordjától, azonban egy olyasvalakitől, aki augusztus 31-én már 49 éves lesz - maga lenne a csoda.
Vágólapra másolva!

Minden idők egyik legnagyobb atlétája, sőt, sportolója 1955. augusztus 31-én született az Ohio állambeli Daytonban, és az 1976-os, valamint 1984-es olimpián arany-, 1988-ban bronzérmet szerzett 400 gáton, győzött az 1983-as és 1987-es világbajnokságon, s 1977 augusztusa, valamint 1987 májusa között csaknem tíz éven át 122 versenyen maradt veretlen, egészen az 1988-as szöuli olimpia döntőjéig. 47,02 mp-es világrekordját az 1992-es barcelonai olimpián javította meg honfitársa, Kevin Young.

Moses - aki nem afféle "megélhetési" sportoló, hiszen nincsenek anyagi gondjai - tavaly augusztusban szellőztette meg először visszatérési terveit, pontosabban jó barátja, Sebastian Coe, a brit középtávfutó olimpiai bajnok szellőztette meg azt. Tavaly nyár óta edz - mármint Moses -, és a csütörtöki CNN sporthíradóban terjedelmes interjúban beszélt terveiről.

"Úgy érzem, annak idején húsz évvel megelőztem koromat, és ilyen alapon nem vagyok esélytelen. Nem az a célom, hogy a dominikai Felix Sánchezt, napjaink legjobb 400 gátasát megelőzzem, első menetben az 50,5 mp a tervem. Ezzel jogot nyernék az amerikai olimpiai válogatón való indulásra."

A logikus kérdésre, hogy miért csinálja mindezt, logikus választ adott. "Szeretek futni. Persze már sajognak az ízületeim, tartok is egy esetleges sérüléstől, de be akarom bizonyítani, hogy öreg atléta nem vén atléta. Versenysúlyom alatt vagyok nyolc fonttal, sohasem híztam el, örömet okoz az edzés. Akkor sem érzem azt, hogy szégyenben maradtam, ha esetleg nem érem el a kitűzött célt."

Moses a Laureus World Sports Academy jótékony célú szervezet elnöke, és azt is reméli, hogy kezdeményezésével legalább félmillió dollárt fel tud hajtani az alapítvány kedvezményezettjei részére. Amit eddig elért, azt most már semmi sem homályosíthatja el.

Ch. Gáll András