Sorsdöntő párbajtőr Világkupa előtt a magyarok

Vágólapra másolva!
Vívásban eddig férfikard- és nőipárbajtőr-csapatunk, valamint a tőröző Mohamed Aida szerzett olimpiai kvótát, s a hét végén férfi párbajtőrözőink sorsa is eldől. A feladat nem könnyű: a hét végi vancouveri Világkupa-versenyen az olimpiai bajnok olaszokkal meccselnek az athéni részvételért.
Vágólapra másolva!

A férfipárbajtőr-csapatok kvalifikációs rangsorában Oroszország (258 pont), Franciaország (242), Németország (216) és Ukrajna (184) az első négy sorrendje, az ötödik helyen Magyarország és Olaszország holtversenyben áll (178-178). S ennél izgalmasabb forgatókönyvet nehéz lenne írni, mert Athénba az első öt csapat jut ki. Az olimpiai részvételre amúgy még a jelenleg hatodik észtek (164) is pályáznak, s ha Vancouverben nyernének, bizony mehetnének is. Mivel csak egy tengerentúli versenyen elért eredmény számít be az összesítésbe, az ukránoknak a második, az észteknek a negyedik, nekünk az ötödik, az olaszoknak a hatodik hely nem növelné az összpontszámát, s jó néhány variáció lehetséges a nagy versenyfutás végkimenetelét illetően.

Bár a rosszra ne is gondoljunk, azt azért tudni kell, hogy ha kétszeres világbajnok csapatunk nem szerzi meg a kvótát, az egyéni világranglistáról elméletileg három vívónk is kijuthatna az olimpiára. De a realitás alapján legfeljebb egy vagy kettő.

- Mennyire lehet leegyszerűsíteni a helyzetet, ön hogyan számol? - kérdeztük Szabó Bence szövetségi kapitányt.
- Az a legfontosabb, hogy Vancouverben az olaszok előtt végezzünk, ha ez sikerül, akkor szinte biztos, hogy a csapatunk ott lesz Athénban.

- Nem könnyű a helyzet, hiszen a Sydneyben olimpiai bajnok, Milanolival, Rotával felálló olasz csapatról van szó.
- Így igaz, de az utolsó két versenyen megelőztük őket, tehát egyáltalán nem megoldhatatlan a feladat.

- Az elmúlt hét végén Párizsban a hatodik helyen végzett a csapatunk, mégpedig Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Fekete Attila összeállításban. Vancouverben hogyan állunk fel?
- Visszatérünk a korábbi felálláshoz, vagyis Fekete Attila helyett újra Kovács Iván szerepel. Párizsban a németek ellen Fekete "bevívhatta" volna magát a csapatba, megkapta a lehetőséget, de nem tudott élni vele.

- A vancouveri sorsolást lehet már sejteni?
- Csak nagyjából. Ha az osztrákok eljönnek, akkor a nyolc közé jutásért a koreaiakkal vívunk, ha nem jönnek el, akkor viszont az amerikaiakkal.

- Akkor inkább ne jöjjenek el az osztrákok, mert az utóbbi időben a koreai csapat néhányszor már megtréfált bennünket...
- Ahogy mondja! Legutóbb is éppen hogy megvertük őket két tussal.

Fábik Tibor