Csütörtökön indul útjára az olimpiai láng

Vágólapra másolva!
Csütörtökön lobban fel - a szervezők elképzelése szerint a nap összegyűjtött sugarai által - az olimpiai láng, amely útja során mintegy 78 ezer km-t tesz majd meg, mielőtt visszatér Görögországba, az athéni játékok augusztus 13-ai megnyitójára.
Vágólapra másolva!
Az olimpiai láng útja/athen2004/20040223azolimpiai.html

Az Olümpiában sorra kerülő ceremónia a hagyományoknak megfelelően zajlik majd le, a műsor előkészítői abban reménykednek, hogy napos idő lesz, s a tűzcsiholáshoz nem kell mesterséges segítséget igénybe venniük, mint 2000-ben, a sydneyi játékokat megelőzően.

A Görög Olimpiai Bizottság szeretné emlékezetessé tenni az eseményt, amit már az időpont kiválasztásával is jelez: 1821-ben ugyanis éppen ezen a napon kezdődött a az oszmán birodalom elleni görög szabadságharc. A lánggyújtásra a nemzeti ünnepen Héra templomában kerül sor. Egy 32 éves színésznő, Talia Prokopiu alakítja majd - immár harmadszor - a ceremóniát végző papnőt.

A helyszínen kíséri figyelemmel az eseményeket többek között Kosztisz Sztefanopulosz köztársasági elnök, Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első számú vezetője, valamint Zsanna Angelopulosz-Daszkalaki, a szervezőbizottság irányítója.

A fáklyát Konsztantin Gaciudisz, a gerelyhajítás 1999-es világbajnoki ezüstérmese veheti kézbe először, majd Alekszandr Popov olimpiai bajnok úszó következik a stafétában, de az elsők között viheti a lángot Szergej Bubka, a rúdugrás világcsúcstartója, ugyancsak ötkarikás győztes.

A első hosszabb, 365 km-es út Olümpiából Athénba, a Panathinaikosz-stadionba vezet. A március 31-ig tartó váltófutás során a láng egy-egy éjszakára megáll a Peloponnészoszi-félsziget több városában, így Andritsainában, Püloszban, Kalamatában, Güteióban, Trípoliban és Epidauroszban. A pihenők alkalmával valamennyi helyszínen koncertre kerül sor. A fáklyát Katarina Tanu olimpiai ezüstérmes sprinter helyezi el a Panathinaikosz-stadionban, ahonnan június elején indul tovább földkörüli útjára.

Az 1936-os debütálás óta most először mind az öt kontinenst érinti a staféta, amelyben 300-500 méter erejéig mintegy 11 ezer futó kap lehetőséget. A láng valamennyi korábbi nyári olimpiai helyszínen megfordul majd, illetve jelölteknél is "látogatást tesz". A legtöbb városban, szám szerint négyben az Egyesült Államok fogadhatja. A harmadik szakasz július 9-én kezdődik. A második görögországi váltófutás 600 települést érint.