Olimpia a fegyverek árnyékában

Amikor 1997. szeptember 5-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 106., lausanne-i ülésén a 2004-es nyári játékok megrendezéséért folytatott versenyfutásban Athén - a végső szavazáson - 66:41 arányban legyőzte Rómát, világszerte jelképes - és sok helyütt nem is jelképes - vastaps fogadta a döntést. Hiszen ez az ítélet már 1989-ben kijárt volna a görög fővárosnak, amikor Baden-Badenben az 1996-os olimpia lebonyolítását - minden várakozásra rácáfolva - Athénnal szemben Atlantának adományozták.

S a történtek a fanyalgókat igazolták: a "Coca-Cola olimpia" volt az első a játékok történetében, melynek záróünnepségén nem hangzott el az éppen aktuális NOB-elnök (esetünkben Juan Antonio Samaranch) szájából az unásig ismert frázis: "The best ever games", azaz "Minden idők legjobb olimpiája". Amelynek elmaradásáért természetesen az Olimpiai Parkban bekövetkezett, két ember életét követelő bombarobbantás is okolható volt.

Aztán ahogy elteltek a mézeshetek - meg a hónapok, sőt évek -, lassacskán észbe kapott a világ. Három esztendőn át ugyanis gyakorlatilag az égvilágon semmi sem történt. Sem az építkezések és egyéb előkészületek, sem pedig a cikkünk tárgyát képező biztonság területén. Ám hogy miért nem, annak magyarázata megérdemel egy kis kitérőt.

Az olimpiai pályázatot bonyolító bizottság elnökének 1996-ban Gianna Angelopoulos-Daskalaki asszonyt választották, és az akkor 41 éves hölgy elképesztő energikusan látott hozzá szent célja - a játékok visszahozatala annak szülőhelyére, 2780 évvel az első antik és 108 évvel az első újkori (mellesleg: Athénban rendezett) olimpia után - megvalósításához. Ám amikor 1997. szeptember 5-én a dúsgazdag hajózási nagyvállalkozó s egyben a Görög Étteremszövetség elnöke célba juttatta az athéni jelentkezést, az akkor regnáló görög kormány egy "gáláns" húzással menesztette a pályázatot jórészt saját magánvagyonából finanszírozó háromgyermekes anyát, és saját klientúrájából nevezett ki egy csapatot a szervezőbizottság élére.

Amely csapat három álló éven át az aktagyártáson kívül az égvilágon semmit sem csinált, 2000-ben kiváltva a búcsúra készülő NOB-elnök, az athéni pályázatot annak idején teljes mellszélességgel támogató Samaranch haragját. Az akkor elhangzó utolsó figyelmeztetés, a Samaranch által felmutatott "sárga lap" megtette hatását: a Papandreu-kormány kétségbeesésében visszahívta Daskalaki asszonyt, aki nem játszotta a sértődöttet, hanem azonnal munkához látott, megpróbálván bepótolni három év mulasztásait.