Thorpe hálás Stevensnek

Vágólapra másolva!
"Nagyon hálás vagyok Craignek ezért a gesztusért, de nem vállaltam volna a szereplést 400 m gyorson, ha úgy érzem, csak kényszerből lép vissza" - mondta Ian Thorpe ausztrál úszófenomén, miután bejelentette, hogy rajthoz áll kedvenc számában az athéni olimpián.
Vágólapra másolva!

A 400 m gyors ötkarikás címvédőjének szereplése egy hónapja vált kérdésessé, mivel a nemzeti bajnokságon rossz rajtja miatt kizárták a döntőből, a szövetség válogatási szabályai szerint pedig az ob első két helyezettje kvalifikálja magát a játékokra.

A hatalmas visszhangot kiváltó ügy végül az általános várakozást igazolva zárult le, s az ezüstérmes Craig Stevens visszalépett Thorpe javára, igaz, a hirtelen reflektorfénybe került úszó sokáig kivárt az olimpiai bajnoknak kedvező döntésével.

Az 1500 m-en athéni induló Stevens - az AP amerikai hírügynökség információja szerint - 45 ezer amerikai dollárt kapott attól a televíziós csatornától, amelynek exkluzív műsorában nyilvánosságra hozta, hogy a 400 m gyorson nem él az ötkarikás rajtlehetőséggel. "Most az eddigieknél is nagyobb rajtam a nyomás, de emiatt nem aggódom. Természetesen nyerni szeretnék Athénban" - nyilatkozta elszántan a keddi sajtótájékoztatón a 21 éves Thorpe, aki 100 m-en és 200 m-en is kvalifikálta magát az olimpiára.