Társoldalunk:

Kovács Antal viszi a zászlót Athénban

A férfi és női vízi-, illetve kézilabdacsapat mellett 139 további versenyző, azaz összesen 195 magyar sportoló vehetne részt az athéni olimpián, ha holnap kezdődne - hangzott el a MOB szerda délutáni elnökségi ülésén.

A kvalifikáció még nem zárult le, s az úszók és atléták számára is van lehetőség a szintidők teljesítésére, így a csapat várható versenyzői létszáma 210 körül lesz. "Az előkészítő bizottság az elmúlt két hét során 22 sportág képviselőivel egyeztette a technikai részleteket. Mostanra valamennyi vezető tisztában van többek között az utazás, az olimpiai falubeli elhelyezés, valamint a ruhaátvétel felvételeivel" - mondta Schmitt Pál elnök.

A tanácskozáson több személyi döntést hoztak. A május 29-i fogadalomtétel során, amelyen a hagyományoknak megfelelően a paralimpiára készülők is részt vesznek, két olimpiai bajnok, Nagy Tímea párbajtőrvívó és Benedek Tibor, a vízilabda-válogatott csapatkapitánya mondja az esküt, s az ugyancsak ötkarikás győztes kenus Kolonics György tartja majd a zászlót a Nemzeti Színházban.

Augusztus 13-án, az olimpiai stadionbeli ünnepélyes megnyitón a negyedszer résztvevő Kovács Antal cselgáncsozó aranyérmes emeli majd magasra a zászlót a felvonuló csapat élén. A MOB elnökség tagjai titkos szavazással döntöttek arról, hogy az etikai vétség miatt - homoszexuális pornófilmben szerepelt - kizárt birkózó, Szabó Gergely visszakerül a keretbe. "A fiatal versenyző nagyon megbánta meggondolatlan vállalkozását. Példamutatóan vesz részt a közös edzéseken. Remélem, hogy levonja a következtetéseket ebből a valóban kínos esetből" - mondta Hegedűs Csaba, a sportági szövetség elnöke a döntés után.

Aján Tamás főtitkár javaslatára az elnökség döntött a MOB-díjakról. E szerint a június 26-ról július 17-re halasztott közgyűlésen Hugyetz Ferencné, a dunavarsányi edzőtábor igazgatója, Dombi Iván, az emlékbizottság aktív tagja, Mizsér Jenő, az öttusázók volt szakfelügyelője, Ardai Andor, a több olimpián részt vett szakvezető, Palócz Rudolf, a birkózók technikai vezetője, valamint a szponzorok képviseletében Betegh Sándor, a magyar csapat aranyfokozatú támogatója, a Danubius Hotels Group elnök-vezérigazgatója részesül elismerésben.

Az elnökség rendkívüli kérések ügyében is határozott. Így hozzájárul a gödöllői Hajós Alfréd iskolában az emléktábla felállításához, támogatást szavazott meg a nehéz helyzetben lévő csepeli birkózóklubnak, és az olimpiai műhelynek tekinthető békéscsabai torna szakosztálynak. Az elnökség tagjai abban is egyetértettek, hogy az olimpiai játékok után a megfelelő együttműködés kialakítása érdekében megállapodást kötnek a Nemzeti Sportszövetséggel. A MOB erre vonatkozó szándékát a szövetség a júliusi közgyűlésén jelenti be hivatalosan.

KAPCSOLÓDÓ CIKK