Három magyar kvótaesély a cselgáncs-Eb-n

Vágólapra másolva!
Kilenc cselgáncsozó képviseli a magyar színeket a péntektől vasárnapig tartó, bukaresti Európa-bajnokságon, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása.
Vágólapra másolva!

A férfiaknál a napokban kikerült az utazó keretből a 81 kg-os Gera Csaba, aki nyílt lábujjficamot szenvedett. A már biztos ötkarikás résztvevők, a barcelonai bajnok Kovács Antal (100) és a 2002-es kontinenselső Ungvári Miklós (66) számára csak felmérő-szintentartó jellege lesz a tornának, habár az utolsó idényét töltő "Atom Anti" gyűjteményéből még hiányzik az Eb-arany.

Kovács Antal Eb-aranyra pályázik (fotó: EPA)

"A válogatottból Csizmadia Zoltánnak és Braun Ákosnak van a legnagyobb esélye a kvótaszerzésre, előbbi bronzéremmel, utóbbi már egy hetedik hellyel is athéni repülőjegyhez juthat" - mondta Nagy Ernő szövetségi kapitány, aki még egy olimpiai hely mellett két érmet és egy pontszerző helyet vár hatfős csapatától.

A nőknél a világranglista első négy helyezettje utazhat Görögországba, és Szabó Brigitta még éppen kvótás pozícióban van az 57 kg-osok között. "Brigi 19 évesen a legfiatalabb európaiként kvalifikálhatná magát Athénba, de ehhez Bukarestben előrébb kell végeznie a riválisainál" - fejtegette Németh Ferenc szakvezető, hozzátéve: Csernoviczki Éva (48) még jövőre is csak juniorkorú lesz, míg Bejczi Zsuzsanna (63) súlycsoportja rendkívül nehéz, így tőle már a dobogós hely is bravúr lenne.

A küldöttség csütörtökön 17 órakor kel útra Romániába, és hétfőn kora reggel érkezik vissza Ferihegyre. A nemzetközi szövetség (IJF) eredetileg Belgrádban bonyolította volna le az Európa-bajnokságot, de márciusban a szerbia-montenegrói belpolitikai válságra hivatkozva Bukarest mellett döntött. A rendezésre Budapest is jelentkezett, ám mivel a magyar főváros októberben junior vb-nek ad otthont, végül Románia kapta meg az eseményt.

Az olimpia 7-7 férfi, illetve női súlycsoportban sorra kerülő cselgáncsküzdelmeinek 386 résztvevőjéből 84-en a tavaly szeptemberi világbajnokságról kvalifikálták magukat. A fennmaradó 302 helyre Európából 98-an pályáznak, az ő részvételük a kontinentális selejtezőben dől el. Közvetlenül athéni repülőjegyhez juthatnak a hétvégi Eb győztesei, a többiek korábban a szuper A és A kategóriás viadalokon gyűjthettek pontokat.