Janics remekelt, Joób javított a kajak-kenu Eb-n

Vágólapra másolva!
Mindössze két magyar egység lesz érdekelt a péntek délelőtti 1000 m-es középfutamokban a poznani olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon, a többi számban - egy kivétellel - legközelebb csak a döntőben szállnak vízre Angyal Zoltán szövetségi kapitány csapatának tagjai. A  délutáni 500 m-es előfutamokból négy magyar egység kvalifikálta magát egyenes ágon a döntőbe.
Vágólapra másolva!

A csütörtöki nyitányon összesen öt magyar hajó vett részt: a kajakosoknál Kökény Roland (k-1) megnyerte előfutamát, a Bauer Márton, Siebel Lajos duó pedig harmadik lett. Mindkét egység a középfutamba került. Elsőként haladt át a célvonalon a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összeállítású olimpiai bajnok kvartett, csakúgy, mint a kenusoknál a Kozmann György, Kolonics György páros. Ezekben a számokban a siker egyből döntős szereplést jelentett.

C-1-ben a fiatal Joób Márton néhány méterrel a befutó előtt beborult a vízbe, így kiesett a versenyből. Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyarország ebben a számban nem szerezhet olimpiai kvótát az Eb-n, de Athénban ettől függetlenül természetesen indíthat versenyzőt, hiszen korábban már négy kenusnak harcolt ki indulási jogot, márpedig ők "lefedhetik" mind a négy számot (c-1, c-2 500 és 1000 m) az ötkarikás játékokon.

Az már szerdán eldőlt, hogy a leghosszabb távon négy magyar egységnek - k-1-ben Kovács Katalinnak, k-2-ben Szabó Szilviának és Bóta Kingának, valamint k-4-ben a Dékány Kinga, Móni Katalin, Faldum Bereniké, Benedek Linda négyesnek, illetve a Hüttner Csaba, Fürdök Gábor, Pulai Imre, Novák Ferenc kenus kvartettnek - nem kell vízre szállnia csütörtökön, mivel a nevezések alacsony száma miatt ezekben a számokban csak fináléra kerül sor.