Újabb két döntős 1000 m-en a kajak-kenu Eb-n

Vágólapra másolva!
Mindkét magyar egység, a kajakos Kökény Roland és a Bauer Márton, Siebel Lajos duó is bejutott a döntőbe a délelőtti 1000 m-es középfutamokból a poznani, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Vágólapra másolva!

Csakúgy, mint a csütörtöki nyitányon, ezúttal is a k-1-ben versenyző Kökény Rolandnak kellett a legkorábban kelnie, hiszen a szám négy középfutamából mindjárt az elsőbe került. A Malta-tavon lévő pálya sokkal jobb körülményekkel fogadta a versenyzőket, mint egy nappal korábban, mert bár szinte összefüggő felhőzet takarta el a napot, a rendkívül erős és ezáltal zavaró szél elállt.

A 28 éves magyar kajakos az ötös pályára került, és végig magabiztosan, úgymond kézben tartva a futamot versenyzett, s ennek megfelelően nyert is. Rajta kívül még a német Andreas Ihle jutott ebből a kilencesből a szombati döntőbe, amelynek tagja lesz egy-egy portugál, brit, svájci, svéd, szlovák, spanyol és norvég kajakos.

A finálé mezőnyének ismeretében Angyal Zoltán szövetségi kapitány azt mondta: Kökénynek mindössze két riválisát kell megelőznie a végjátékban, és akkor már ötkarikás kvótát harcol ki Magyarországnak. Maga a versenyző azonban kijelentette: győzni akar, és reméli, hogy az időjárás szombaton is hasonlóan ideális lesz.

A Bauer Márton, Siebel Lajos kajakos duó is bejutott a döntőbe 1000 m-en, így eldőlt, hogy a leghosszabb táv szombat délelőtti kilenc fináléjából nyolcban lesz magyar egység. Az újabb athéni helyekért is lapátoló Bauerék a három középfutam közül a másodikba kerültek, s a közepes rajt után a negyedik-ötödik helyen haladtak, majd féltávnál felzárkóztak a francia, ukrán, orosz élbolyra. Mivel csupán az első három került a végjátékba, a magyaroknak erősíteniük kellett, s nem is maradt el a nagyszerű hajrá. A rendkívül izgalmas befutót végül a franciák nyerték, Siebelék pedig másodikként értek a célba.

A kilences döntőnek tagja még egy-egy spanyol, brit, fehérorosz, francia, orosz, norvég, svéd - és az ötkarikás kvalifikáció miatt ezúttal szintén részt vevő - ausztrál egység, a mezőnyből csupán a britek és a norvégok rendelkeznek már kvótával. A fináléban utóbbiakon kívül további három athéni indulási jog talál gazdára, azaz a magyaroknak a többi csapat közül legalább négyet kell megelőzniük a kvalifikációhoz.

A szombaton 9 órakor kezdődő 1000 m-es döntőknek résztvevője még: Kökény Roland (k-1), Kozmann György, Kolonics György (c-2), Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor (k-4), Kovács Katalin (k-1), Szabó Szilvia, Bóta Kinga (k-2), Dékány Kinga, Móni Katalin, Faldum Bereniké, Benedek Linda (k-4), Hüttner Csaba, Fürdök Gábor, Pulai Imre, Novák Ferenc (c-4).

Az Eb 15 órától az 500 m-es középfutamokkal - bennük négy magyar egységgel - folytatódik.