Vágólapra másolva!
Szombaton a Nemzeti Színházban tettek ünnepélyes keretek között esküt az athéni olimpiára és paralimpiára készülő magyar sportolók. Az eseményen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök is.
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a MOB 108 éves történetének egyik legnépesebb csapata indul az augusztus 13-án kezdődő ötkarikás játékokon. Arra kérte a versenyzőket, hogy tiszta eszközökkel, becsületesen készüljenek és küzdjenek.

Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter arról beszélt, hogy bár a sport folyamatosan változik, új sportágak születnek és régiek tűnnek el, de nem változik az a szellemiség, amely a sportot jellemzi. "A legnagyobb magyar sportolók nevét azok is megtanulják, akik nincsenek otthon a sport világában, és biztos vagyok benne, hogy az olimpián új csillagok születnek" - mondta a sportminiszter.

Mádl Ferenc köztársasági elnök emlékeztetett rá, hogy az eskütétellel a versenyzők számára a felkészülés utolsó szakasza kezdődik. Sokaknak életük legnagyobb lehetősége lesz az olimpia, de minden ötkarikás résztvevő mögött többéves nehéz munka áll. Hozzátette: a sportolók nemcsak magukért küzdenek, hanem az egész nemzetet képviselik. "Határon innen és túl minden magyar büszke akar lenni Önökre" - mondta az államfő. "Az olimpia sok milliárd ember figyelmét felkelti az egész világon, ezért fontos, hogy a szerencsés egészségesek mellett láthatják fogyatékos embertársaink teljesítményét is."

Mádl Ferenc kijelentette: az olimpia az egész emberiség ünnepe, a versenyek versenye. "De a siker nem minden! A magyar sport nemzetközi tekintélyét az eredmények mellett annak is köszönheti, hogy sportolói, sportvezetői mindig a fair play szellemét tartották szem előtt" - mondta a köztársasági elnök.

Ezt követően került sor az eskütételre, a társak nevében tett fogadalmat Nagy Tímea vívó és Benedek Tibor vízilabdázó olimpiai bajnok, valamint Krajnyák Zsuzsa kerekesszékes vívó. A magyar zászlót Kolonics György kétszeres ötkarikás aranyérmes kenus tartotta. A színpadon ezen kívül minden érintett sportág képviselője is jelen volt, az olimpikonok részéről köszönetet mondott Kovács Antal barcelonai aranyérmes cselgáncsozó, aki a magyar zászlót viszi majd az athéni megnyitón.

Az eddigi eskümondók:
1936: Kovács József
1952: Németh Imre
1956: Benedek Gábor
1960: Gerevich Aladár
1964: Kulcsár Gergely
1968: Kulcsár Gergely
1972: Ránkyné Németh Angéla
1976: Hammerl László
1980: Wichmann Tamás
1988: Vaskuti István
1992: Egerszegi Krisztina, Gyulay Zsolt
1996: Kocsis Erzsébet, Kovács Antal
2000: Mincza Ildikó, Kósz Zoltán