Vágólapra másolva!
Lemondott posztjáról Nagy Ernő, a férficselgáncs-válogatott szövetségi kapitánya, miután a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöksége két hete úgy határozott, hogy nem ő kíséri el az athéni olimpiára a két magyar résztvevőt, Kovács Antalt és Ungvári Miklóst.
Vágólapra másolva!

Az MJSZ vezetősége akkor Hangyási Lászlót, a barcelonai bajnok "Atom Anti" paksi klubedzőjét kérte fel a feladatra.

"Bár az ötkarikás játékok végéig szól a szerződésem, nincs értelme, hogy munka nélkül betöltsem ezt a tisztséget. Jobban szégyellem magam, mint azok, akik ezt a döntést meghozták, és semmilyen formában nem szeretném megzavarni a két olimpikonunk felkészülését" - mondta a szakember, aki 2000 decemberében lépett hivatalba.

A Magyar Olimpiai Bizottság korábban arról értesítette az MJSZ-t, hogy csak egy fő tarthat a cselgáncsküldöttséggel, aki a csapatvezetői és edzői funkciót is betölti.