Hansen újabb világcsúcsot úszott

Vágólapra másolva!
Eddig - bármilyen hihetetlen is - nem Michael Phelps az Egyesült Államok úszóinak olimpiai válogatóján a legnagyobb sztár. Nem, mert egy 22 éves, pennsylvaniai mellúszó, Brendan Hansen vasárnap már második világcsúcsát úszta a 100 után, míg Phelps egyelőre még csak egynél tart a Long Beach-i uszodában.
Vágólapra másolva!

Hansen szombaton a 200 méteres mellúszásban javította 2:09.04-percre a japán Koszuke Kitadzsima 2:09.42-es rekordját. Így most már mindkét mellúszó távon Hansen a csúcstartó - ilyesmi az amerikai mellúszók közül legutóbb a legendás John Henckennek sikerült pontosan harminc évvel ezelőtt. Kitadzsima a régi rekordot a tavalyi barcelonai világbajnokságon úszta.

"Mindenki azzal idegesít, hogy most átvettem Michael Phelps helyét az újságok főcímeiben. Phelps helyét szinte lehetetlen átvenni" - szerénykedett Hansen. "Nem reméltem magamtól két világcsúcsot a válogatón, de ha már sikerült, mit csináljak?"

Phelps vasárnap nem nyert semmit, sőt! A 200 m hát előfutamában "csak" második lett a világcsúcstartó Aaron Peorsol mögött, a 200 selejtezőjében viszont ő volt a legjobb 1:57.64-gyel, ami lényegesen jobb Cseh László ugyancsak vasárnap úszott 2:00.36 perces Komjádi-uszodabeli idejénél.

A 100 méteres gyorsúszásban Jason Lezak győzött, s Gary Hall Jr. csak harmadik lett - de a váltóban így is olimpikon lesz.

eredmények, férfiak
100 m gyors:
1. Jason Lezak 48.41, 2. Ian Crocker 49.06, 3. Gary Hall jnr 49.16,

200 mell:
1. Brendan Hansen 2:09.04 (új világcsúcs) 2. Scott Usher 2:10.90,

nők
200 m pillangó:
1. Dana Kirk 2:08.86, 2. Kaitlin Sandeno 2:09.94.

Ch. Gáll András