Ötgólos kézivereség a címvédőtől

Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott 31-26-os vereséget szenvedett a címvédő Oroszországtól a Faliró csarnokban, az athéni olimpia csoportmérkőzéseinek helyszínén rendezett barátságos találkozón. 
Vágólapra másolva!

eredmény:
Oroszország - Magyarország 31-26 (16-14)
gól:
Rasztvorcev 11, Torgovanov 5, Tucskin 4, Krivoslikov 3, Kulesov, Csipurin 2-2, Ivanov, Jegorov, Pogorelov, Koksarov 1-1, illetve Pásztor 6, Mocsai, Pérez, Nagy, Iváncsik 3-3, Harsányi, Ilyés 2-2, Mezei, Gál, Diaz, Lendvay 1-1.

Nyomás Athénba

Több mint ötezer olvasó nyilvánította ki véleményét kérdésünk kapcsán, miszerint az athéni olimpia relatíve közelsége miatt elmegy-e megnézni magyarokat. A legtöbben - természetesen - úgy gondolják, szívesen utaznának Görögországba, de nem futja rá (61 százalék), 32 százalék csak otthon számolgatja majd az aranyakat, míg mindössze 7 százalék engedheti meg magának, hogy a nyaralást összekösse a sportélménnyel.



A mérkőzés eredetileg zártkapus lett volna, még az érintett országok újságíróit és fotósait sem akarták beengedni, csak akkor, amikor a két küldöttség vezetői erre felhatalmazták a helyi szervezőket.

Az első hét percben minden orosz gólra jött válasz, azonban Mezei kiállítása alatt megszakadt ez a sorozat. A két kapus, Fazekas és Kosztyigov egyre jobban magára talált, és bravúrokat mutatott be. Feltűnő volt az is, hogy a rivális az eladott labdák után gyorsan visszarendeződik, és szinte csak Nagy tudja átlőni a magas falat, míg Pérez ebben a szakaszban sokat hibázott. Negyedóra elteltével már 10-6 volt az oroszok javára.

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Kökény Beatrix
Éles József

Az összes interjú


A második félidőt az addig halvány Pérez és Iváncsik találatai vezették be, és a 34. percben már a magyaroknál volt az előny (17-18). Aztán Rasztvorcev magára talált, ellenállhatatlan volt, vezérletével fordított az orosz együttes, és egészen a lefújásig tartotta a 3-5 gólos különbséget.

Skaliczki László szerint a gárda ennél tud lényegesen jobban is játszani. "Szombat óta először fogtunk labdát a kezünkbe, ezért és a korai időpont miatt kicsit tompábbak voltunk. Ennek ellenére sok biztató jel akadt, a lényegesen pihentebb oroszok nem tudtak meglépni, és sokáig tartottuk a szoros állást. A rajtig van még idő, lehet edzeni, regenerálódni, hangolódni az olimpiára, megszokni a csarnokot. Minderre kimondottan jó volt a mostani összecsapás" - mondta a kapitány.

A magyar csapat szombaton, 10.30-kor Egyiptom ellen kezdi meg olimpiai szereplését. A másik csoportban érdekelt oroszok Szlovéniával találkoznak az első fordulóban. A magyar nők csütörtök délután Spanyolországgal vívnak tesztmérkőzést, és arra is csak a két fél erre engedélyével lehet bejutni.