Vágólapra másolva!
A K&H Bank a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú főtámogatója, a Magyar Olimpiai Csapat bankja az ötkarikás játékok évében számos sportprogrammal készült az athéni játékokra. A K&H olimpiai futónapok öt vidéki megyeszékhelyen mozgatott meg közel tízezer embert. A Sportszigeten az egyik leglátogatottabb sporthelyszínt, a strandröplabda- és homokfocipályát; a Gyerekszigeten pedig a családi sportprogramokat támogatta a bank, az olimpiai felkészülés jegyében. A rendezvények mellett januárban speciális, olimpikonok fotóival ellátott bankkártyát bocsátott ki a K&H, valamint sportolóink közvetlen felkészülését segítette a K&H Lízingcsoport által az Athén Club rendelkezésére bocsátott 50 darab személygépkocsi.
Vágólapra másolva!

A K&H Bank hosszú ideje eltökélt a tekintetben, hogy ügyfelei igényeinek teljes körű és magas színvonalú kiszolgálása mellett társadalmi szerepvállalásával is az elsők között legyen. A K&H Bank filozófiájában egységet alkot a kiváló egyéni teljesítmény és az ezen nyugvó, példamutató csapatmunka - éppen ezért volt magától értetődő, hogy a sport valamely területén célszerű szponzortevékenységet vállalnia. Közel két éve született döntés arról, hogy a K&H Bank jelentős erőforrásokat állít a magyar olimpiai csapat szolgálatába. A Magyar Olimpiai Bizottságnak nyújtott anyagi erőforrásokon túl pénzügyi szolgáltatásokkal áll a teljes magyar olimpiai család rendelkezésére.

A szponzoráción túl a K&H Bank az athéni olimpia évében számos egyéb programmal, támogatással és speciális kibocsátású termékkel készült az ötkarikás játékokra. Az olimpiai eszme előtti tisztelgésül a K&H Bank még februárban olimpikonok fotóival díszített, egyedi kiadású bankkártyákat hozott forgalomba azért, hogy ennek révén is ráirányítsa a nagyközönség figyelmét a különleges sporteseményre és a magyar sportolókra. Az elsők között vehették át a K&H Bank speciális kártyáját: dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, illetve Risztov Éva úszó, valamint Kásás Tamás vízilabdázó.

Márciusban elindult a K&H olimpiai futónapok rendezvénysorozata, amely öt vidéki helyszínen: Miskolcon, Kaposváron, Debrecenben, Kecskeméten és Győrött kínált könnyű hétvégi sportprogramot, a kocogás és futás lelkes és kevésbé lelkes híveinek. A vidéki sportprogramok közel tízezer ember megmozgatására vállalkoztak, az athéni játékokra készülő sportolóink és családjuk segítségével. A fővárosban élők számára is kínált testmozgást a K&H Bank. Az érdeklődő sportolók nyár elején vehették részt a K&H olimpiai maratonváltón, amelyen az idén először félmaratoni távot is teljesíthettek a hatfős csapatok. A Parlament körüli versenyen nemcsak sportolók, hanem politikusok is fontosnak tartották, hogy személyes részvételükkel hívják fel a figyelmet a mozgás és az egészséges életmód fontosságára.

A K&H Lízingcsoport, a magyarországi lízingpiac egyik vezető szereplőjeként, a K&H Bank olimpiai támogatási tevékenységeivel összhangban, valamint a K&H Bankcsoport támogatási politikájának részeként döntött úgy, hogy támogatni kívánja az Athén Club olimpikonjainak felkészülését: számukra 50 darab Opel Astra Viva típusú személygépkocsit ajánlott fel használatra. Ilyen autót segíti felkészülésében többek között Szécsi Zoltánt, Simóka Beát, Balzsay Károlyt, Deák-Bárdos Mihályt is.

A nagyközönség, a gyermekek és az olimpikonok, sportolók találkozását segítették a Sportsziget és a másfél hónapon át tartó Gyereksziget programjai. A Sportsziget egyik legnépszerűbb helyszíne volt a K&H strandröplabda- és strandfocipálya, ahol többek között neves sportolókkal is összemérhették tudásukat a vállalkozó szelleműek. A Gyereksziget leglátogatottabb helyszíne volt a K&H Bank olimpiai fiókaközpontja, ahol különféle "sport-próbatételekkel" olimpiai karikákat gyűjthetnek a gyerekek, s a teljes kollekciót értékes nyereményekre válthatták.

Az athéni olimpiához kapcsolódó programsorozatot lezáró esemény - melyen a nagyközönség először találkozhat az ötkarikás játékokról hazaérkező sportolókkal - az immár második alkalommal megrendezésre kerülő nyárbúcsúztató éjszakai futóverseny. A K&H éjszakai futás a történelmi belvárosba hívja a mozgás és az egészsége életmód híveit egy viszonylag könnyen teljesíthető, 6,5 km-es távra.

A K&H Bank olimpiai programsorozatának fő célkitűzése az volt, hogy minél több ember figyelmét irányítsa az olimpiai játékokra és a mozgás, az egészséges életmód fontosságára. Az olimpiai programsorozat különböző rendezvényein eddig több tízezer embert sikerült mozgásra bírni. A K&H Bank ezúton is kíván jó szereplést, jó eredményeket, és minél több érmet, olimpiai pontot a magyar sportolóknak.

(X)