Gál Róbert pontot szerzett ugrásban

Vágólapra másolva!
Gál Róbert a hatodik helyen végzett ugrásban a tornászok szerenkénti döntőjében az athéni olimpián. A magyar versenyző két kísérletének átlaga 9,537 pont volt.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Magyar Zoltán

Az összes interjú

Győzött a címvédő spanyol Gervasio Deferr, az ezüstérmet a lett Jevgenyij Szapronyenko, a bronzot a román Marian Dragulescu szerezte meg.

Gál a nyolcadik helyen jutott a fináléba, amelyben másodikként, vagyis kedvezőtlennek tűnő pozícióban szólították, a verseny elején ugyanis általában még szűkmarkúak a bírók. Az első próbálkozó az orosz Alkeszej Bondarenko volt, aki elsőre 9,100 pontot érő ugrást mutatott be, másodszorra viszont szinte hasra esett - meg is sérült -, így esélye sem lehetett a jó eredmény elérésére.

Következett Gál, aki hatalmas kötéssel a jobb combján ugrott. Elsőre alig lépett el a leérkezésnél, ezért 9,525-tel jutalmazták, másodjára pedig még jobban hajtotta végre a gyakorlatát, beleállt az ugrásba, s 9,550-et kapott, összesítésben így 9,537 lett az átlaga.

Következett a bolgár Filip Janev, aki elsőre látványosan ellépett a leérkezés után, de így is 9,625-öt kapott. Másodjára már kisebbet rontott, mégis kevesebbel, 9,537-tel "díjazták", így 9,581-gyel zárt, s megelőzte Gált. A nagy esélyes kínai Li Hsziao-peng (Li Xiaopeng) reményei már elsőre elszálltak, mivel a fenékre érkezett, a 9,075 nem sok jót ígért a folytatásra. Másodikra ugyan 9,662-t ért el, de az összesített 9,368-cal a magyar versenyző mögé került.

A címvédő Gervasio Deferr első kísérlete 9,687 lett, majd másodjára remek mozdulatsort mutatott be a spanyol, s nem is maradt el a "jutalma", 9,787-et kapott, és az első helyet jelentő 9,737-tel zárt! A nyolcas döntő utolsó résztvevője a talajon vasárnap ezüstérmes román Marian Dragulescu volt, aki hatalmas ovációt kiváltva 9,900-et ért el. Ám a nagy lehetőség elbizonytalanította, rontott a második ugrás leérkezésénél, így mindössze 9,325-öt kapott, a 9,612-es összesítéssel pedig harmadik lett.

"Rendkívül elégedett vagyok a hatodik hellyel, bár tudom, hogy ha nem lépek ki az egyik leugrásnál, akkor ötödik is lehettem volna. Szerencsére egyáltalán nem nyomasztott a döntő hangulata, hiszen tökéletesen ki tudtam kapcsolni a külvilágot. Csak magamra és a gyakorlatomra figyeltem, úgy érzem, hogy sikerrel. Azt is tudom, hogy fejlődnöm kell a még jobb eredmények eléréséhez, ezért már az olimpia előtt elkezdtem gyakorolni a magasabb kiindulópontszámú ugrásokat. Azokat azonban majd csak jövőre próbálom ki élesben" - mondta Gál Róbert.

Vereckei István szövetségi kapitány szintén elégedett volt: "Hatalmas eredménynek tartom Robi hatodik helyét. Ennek értékelésénél ugyanis figyelembe kell venni azt is, hogy tornában nem igazán erős a sportdiplomáciánk, ráadásul ő most csapat nélkül vett részt a versenyen. Ez pedig általában jelentős hátrány."

Végeredmény, ugrás:
1. GERVASIO DEFERR (SPANYOLORSZÁG) 9,737 pont
2. Jevgenyij Szapronyenko (Lettország) 9,706
3. Marian Dragulescu (Románia) 9,612
4. Kyle Shewfelt (Kanada) 9,599
5. Filip Janev (Bulgária) 9,581
6. GÁL RÓBERT (MAGYARORSZÁG) 9,537
7. Li Hsziao-peng (Li Xiaopeng, Kína) 9,368
8. Alekszej Bondarenko (Oroszország) 4,550

Az ukrán Valerij Goncsarov győzött korláton a tornászok athéni olimpiai szerenkénti döntőjében. A második helyet a japán Tomita Hirojuki, a harmadikat az aktuális világbajnok kínai Li Hszaio-peng (Li Xiaopeng) szerezte meg.

Végeredmény, korlát:
1. VALERIJ GONCSAROV (Ukrajna) 9,787 pont
2. Tomita Hirojuki (Japán) 9,775
3. Li Hsziao-peng (Li Xiaopeng, Kína) 9,762
4. Ivan Ivankov (Fehéroroszország) 9,762
5. Nakano Daiszuke (Japán) 9,762
6. Yann Cucherat (Franciaország) 9,762
7. Paul Hamm (Egyesült Államok) 9,737
8. Jernar Jerimbetov (Kazahsztán) 9,737