A NOB részletes határozata Annus ügyében

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nyilvánosságra hozta az aranyérmétől megfosztott magyar kalapácsvető, Annus Adrián doppingvétségével kapcsolatos határozatát, amelyben a részletekre is kitér. Így a vasárnapi fegyelmi bizottsági ülés előzményeit, az ülésen történteket, a háromfős testület javaslatait, valamint a végrehajtó bizottság döntését ismerteti.
Vágólapra másolva!

Fórum: Annus ismét "távolmaradt"!

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú
A hétoldalas dokumentum első szakaszában jelzi, hogy a fegyelmi bizottságot Thomas Bach, Denis Oswlad és Szergej Bubka alkotta, míg a versenyzőt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Mérei László, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója és Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi titkára képviselte. Az ülésen részt vett még Gabriel Dollé a Nemzetközi Atlétikai Szövetség részéről, független megfigyelőként Ulrich Haas, továbbá Patrick Schamasch és Howard Stupp, a NOB orvosi, illetve jogi bizottságának vezetője, valamint Francois Carrard jogi tanácsadó.

Ezt követően a szöveg kitér arra, hogy a NOB augusztus 24-én jelezte, ismételten ellenőrizni kívánja Annust, Molnár Zoltán csapatvezető azonban közölte, hogy versenyző már elhagyta az olimpiai falut. Schamasch egy nappal később érdeklődött a kalapácsvető pontos tartózkodási helyéről, majd Linda Lehmer és Thomas Bruckner mintavétel céljából felkereste a lakhelyén Annust, de nem tudott vele kapcsolatba lépni, már csak azért sem, mert a ház körül többen agresszívan viselkedtek velük szemben.

Ezt követően Schamasch értesítette Molnárt, hogy az atléta megtalálásához megadott adatok nem bizonyultak elégségesnek, és emlékeztette arra, hogy a sportolóknak az év 365 napján megtalálhatónak kell lenniük.

A következő oldalakon szó szerint közöljük a határozat szövegét.