Társoldalunk:

Nem mond le a súlyemelők elnöke

2004.09.01. 16:15

Addig, amíg az olimpián doppingvétségen ért három magyar versenyző meglehetősen sok kérdőjelet felvető ügye nem tisztázódik, Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke semmiképpen sem kíván lemondani posztjáról. Bejelentette viszont lemondását a sportéletben betöltött valamennyi tisztéről László Imre alelnök, akí egyben az Európai Súlyemelő Szövetség alelnöki, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség orvosi bizottsági és a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottsági tagsági posztjáról is leköszön.

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú
A Magyar Súlyemelő Szövetség szerdai sajtótájékoztatójának a témája hivatalosan a magyar versenyzők olimpiai szereplésének értékelése volt, de az örömteli hírek szinte szóba sem kerültek. Pedig a kajak-kenu (39), a vívás (28) és az úszás (21) mögött a súlyemelés (11) volt a negyedik legeredményesebb sportágunk, s a három női indulónkra igazán nem lehet panasz: Krutzler Eszter (69 kg) ezüstérmes lett, Likerecz Gyöngyi (75 kg) és Varga Viktória (+75 kg) pedig egyaránt a negyedik helyen végzett.

A férfi vonalon ellenben nem a pontszerzés, hanem a doppingvétségek rovatába húzhattunk három strigulát: Kecskés Zoltán (69 kg) még a versenyek előtti ellenőrzésen akadt fenn, Kovács Zoltán (+105 kg) nem adott mintát az utólagos ellenőrzésen, a versenyben ezüstérmes Gyurkovics Ferenc (+105 kg) adott, de ez pozitív lett. Tancsics László az 56 kg-ban, Feri Attila pedig 77 kg-ban a hetedik helyével lemaradt a pontszerzésről.

"Nem áll szándékomban lemondani addig, amíg az ügyeket nem tisztázzuk" - szögezte le rögtön első mondatával Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke, aki részletes tájékoztatást adott Kecskés, Kovács és Gyurkovics esetéről is. A minden részletre kiterjedő beszámolóban Dolovai elmondta, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) munkatársai a felkészülés során három alkalommal ellenőrizték váratlanul a magyar válogatott keretet - egy norvég, egy osztrák és egy WADA-megbízásos magyar ellenőri csoport -, s valamennyi vizsgálat negatív eredménnyel zárult. Mint ahogyan a Magyar Olimpiai Bizottság három ellenőrzése is.

Forrás: MTI

Gyurkovics ezüstjét elvették

Dolovai szerint a három, számunkra felettébb "kellemetlen" eredményt hozó athéni vizsgálatok során több szabálytalanság történt. A verseny előtti vizsgálaton csak Kecskés esetében mutattak ki tiltott szert (Kovács és Gyurkovics tehát "tiszta" volt), a B próba vizsgálata során pedig a kémcsőbe töltött mintát mintegy tíz percre átvitték egy másik szobába, ahova a jelen levő magyar képviselők és tanúk már nem mehettek be.

Kovács a verseny során megsérült, így visszalépett, s ekkor azonnal lecsapott rá három ellenőr. Kovács több órán át nem tudott vizeletmintát produkálni, s azért hagyta el a vizsgálat helyszínét, mert már elviselhetetlen fájdalmai voltak. A doppingellenőrök ebben az esetben egyértelműen hibáztak, mert a sérülés kezelése elsőbbséget élvezett volna. Kovácsot az olimpiai faluban a magyar orvosok látták el. A versenyző reggel több esetben is jelentkezett a doppingellenőröknél, de ekkor már nem foglalkoztak vele.

Olimpiai háttérké-pek az [o]-mobilon
 
Olimpiai ajánlatok az [origo] bevásárló-központban

Gyurkovics ügyében pedig az okoz anomáliát, hogy a 24-ei versenye előtt két nappal vett mintája is negatív lett, így nehezen magyarázható meg, hogy a verseny után hogyan akadhatott fenn a vizsgálaton. Az esetek kapcsán Dolovai Tamás leszögezte: elfogadhatatlan, hogy az A és a B mintákat ugyanaz a laboratórium vizsgálta, amelynek hatalmas presztízsveszteséget jelentett volna, ha a két vizsgálat nem ugyanazt az eredményt hozza. Ám a Magyar Súlyemelő Szövetség kérését, miszerint a B mintákat más, ugyancsak akkreditált nemzetközi laboratóriumban vizsgálják, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elutasította.

A Magyar Súlyemelő Szövetség a három doppingügy tisztázására törekszik. Imrő Dezső szövetségi kapitány elmondta: bízik benne, hogy a Nemzetközi Sport-döntőbíróság a magyar versenyzők igazát állapítja meg, s Gyurkovics Ferenc visszakapja az ezüstérmét.

A sajtótájékoztatón László Imre alelnök bejelentette lemondását a sportéletben betöltött valamennyi tisztéről. László Imre tehát az Európai Súlyemelő Szövetség alelnöki, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség orvosi bizottsági és a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottsági tagsági posztjáról is leköszönt.

Fábik Tibor

[origo]

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK