Társoldalunk:

1984 - Szarajevó

2006.01.30. 11:19

Talán még a házigazdák is meglepődtek, amikor a NOB Szapporóval és Göteborggal szemben a jugoszláv városnak adta a rendezési jogot. A félmilliós bosnyák (akkor még jugoszláv) városban olyan nemzetek is indultak, mint a Virgin-szigetek, Puerto-Rico vagy Szenegál. A NOB először fedezte minden ország egy-egy női és férfi sportolójának a költségeit.

Szarajevóban, a népszerű sportágakban az amerikaiak taroltak: Phil Mare nyerte a férfi műlesiklást, Bill Johnson a lesiklást, Debbie Armstrong a női óriásműlesiklást, míg Scott Hamilton 1960 óta első amerikai férfiként lett műkorcsolyázásban aranyérmes. Érdekesség, hogy a Mahre családból Phil olimpiai bajnok lett műlesiklásban (négy évvel korábban ezüstöt vihetett haza), míg ikertestvére, Steve ezüstérmes. Ebben a versenyszámban az olimpiák történetének ez volt az első amerikai aranyérme.

Sífutásban a finn Marja-Lisa Hämäläinen sporttörténelmet írt, miután 5, 10 és 30 kilométeren is aranyérmes lett, míg a sífutóváltót bronzéremre vezette. A szovjet legenda, Raisza Szmetanyina csak (sí)bottal üthette nyomát. A férfiaknál csupán 30 km-en nem volt svéd fölény, ott meglepetésre Gunde Svant két szovjet, Szimjatov és Zavjalov is megelőzte. A másik három aranyérem azonban svéd kezekbe került: 15 km-en Svan, 50 km-en Thomas Wassberg győzött, és mindketten tagjai voltak a 4x10-es váltónak is. Síugrásban a nagysáncon finn csodagyerek, Matti Nykanen győzött az NDK-s Jens Weissflog előtt, középsáncon fordított volt az eredmény.

1984. február 7-19., Szarajevó
49 ország, 1274 induló (1000 férfi, 274 nő)
8 sportág, 39 versenyszám

az éremtáblázat végeredménye:
1. NDK (9 arany, 9 ezüst, 6 bronz)
2. Szovjetunió (6 arany, 10 ezüst, 9 bronz)
3. USA (4 arany, 4 ezüst)

az olimpia legeredményesebb sportolói:
Marja-Liisa Kirvesniemi (finn, északi sí) 3 arany, 1 bronz
Karin Enke (NDK, gyorskorcsolya) 2 arany, 2 ezüst
Gunde Svan (svéd, északi sí) 2 arany, 1 ezüst, 1 bronz
Gaetan Boucher (kanadai, gyorskorcsolya) 2 arany, 1 bronz


Műkorcsolyában az amerikai Scott Hamilton (férfiak) és a szovjet Valova, Vasziljev kettős (páros) teljesítménye eltörpült Katarina Witt és a Jayne Torwill, Christopher Dean kettős mellett. Witt gyönyörű korcsolyázással szerezte meg címét, míg a Torwill, Dean kettős az olimpiák történetének legmagasabb pontszámát (közte kilenc hatost) kapva lett olimpiai bajnok a felejthetetlen Boleróval.

Gyorskorcsolyázásban a keletnémet lányok mindent megnyertek. Karin Enke 1000 és 1500 méteren, Christa Rothenburg 500 méteren, Andrea Schöne pedig 3000 méteren nyert. A fölényre jellemző, hogy minden szám ezüstérme is az NDK-be került. A férfiaknál a kanadai Gaetan Boucher 1000 és 1500 méteren nyert, 500-on pedig egy bronzot szerzett, míg a svéd Tomas Gustafson és a szovjet Igor Malkov testvériesen megosztozott az 5000 és a 10 ezer méter első két helyén.

Bobban az NDK tarolt: mind kettesben, mind négyesben az első két csapat állt a dobogó két felső fokán. Érdekesség, hogy párosban a második számú keletnémet egység, Wolfgang Hoppe és Dietmar Schauerhammer diadalmaskodott, akik négyesben már az első számú csapatot vezették aranyéremig.

A szovjet jégkorong-válogatott úgy nyert Csehszlovákia és Svédország előtt, hogy veretlenségük megőrzése mellett 7 meccsen mindössze 5 gólt kapott. Ennek fő letéteményese Vlagyimir Tretyak kapus volt, aki negyedik olimpiáján harmadszor lett aranyérmes - 1980-ban "csak" ezüst jutott neki.

A magyar színeket kilenc sportoló képviselte, a legjobb eredményt elérve Engi Klára, Tóth Attila jégtánckettős a 16 helyen zárt. Érdekesség, hogy a női gyorskorcsolyázók 500 és 1000 méteres táján még magyar színekben versenyzett a tíz évvel később már Ausztriának olimpiai aranyat nyerő Hunyady Emese.

Pincési László

KAPCSOLÓDÓ CIKK