Snowboard

Vágólapra másolva!
Az olimpiák egyik legfiatalabb sportágaként csupán nyolc esztendeje, Naganóban mutatkozott be a 21. század őrületének tartott snowboard, magyarra átültetve, a hódeszkázás. A mindössze 40 éves múltra visszatekintő sportág ennek ellenére az egyik legnépszerűbb téli játék lett.
Vágólapra másolva!

Bizonyára rengeteg unatkozó ember él az Egyesült Államokban: közülük az egyik Sherman Poppen lehetett, aki kihasználva a méteres havat, 1965-ben úgy döntött, új vállalkozásba kezd.

A Michigan állambeli Muskegon városában élő úriember kishúga síléceit egyszerűen összekötözte, s máris készen volt a hódeszka. Egy évvel később már elkészítette az első snowboardot, a '70-es években pedig megkezdődött a sikersztori. 1980-ra széles körben elterjedt és népszerűvé vált, így logikusan következett az újabb lépés, a versenyzés.

Az Egyesült Államok első bajnokságára 1982-ben került sor, ezt egy évvel később világbajnokság, 1987-ben Világkupa követte, mígnem 1990-ben megalakult a Nemzetközi Hódeszka Szövetség (ISF), amely négy évre rá a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) fennhatósága alá került. A szövetség javaslatára Naganóban a hódeszka olimpiai sportág lett, a siker nem is maradt el.

A sportág első olimpiai bajnoka páros szlalomban a kanadai Ross Rebagliati lett, akihez mindjárt kisebb botrány is fűződött. A győzelem után a doppingvizsgálat marihuánát mutatott ki a szervezetésben, emiatt előbb megfosztották címétől, majd visszakapta érmét. A hölgyek hasonló versenyszámát a francia Karine Ruby nyerte, míg a "félcső" kategóriában a svájci Gian Simmen és a német Nicola Thorst lett az első.